Gombás ravioli, házi paradicsommártással

Elkészítés módja
1. A tojást egy nagy tálba teszem, hozzáadom a sót, a vizet és összekeverem habverővel. Apránként hozzáadagolom a lisztet és jó alaposan elkeverem. Annyi lisztet adok hozzá, hogy egy nem túl lágy, gyúrható tésztát kapjak. Jól összegyúrom, majd folpackba csomagolva a hűtőbe teszek. Addig hagyom egy kicsit hűlni, míg elkészítem a tölteléket, így könnyebb lesz majd dolgozni a tésztával.
2. A vöröshagymát, a zellert, a gombát kockákra vágom. Egy serpenyőben kevés olívaolajon megdinsztelem a hagymát, majd hozzáadom a zellert. Amikor a zeller már puha, hozzáadom a gombát is. Ezt az illatos hagymás, zelleres, gombás keveréket addig pirítom, míg el nem fővi a levét és menet közben sózom, borsozom. Ha elfőtte a levét, hozzáadom az aprított petrezselymet, gyorsan megkavarom az egészet, majd leveszem a tűzről.
3. Ezalatt az idő alatt a tésztám kellőképpen kihűlt. A gyúródeszkát belisztezem, ráteszem a tésztagombócot, majd vékonyra kinyújtom és késsel kis négyzetekre vágom. Az így kapott tésztanégyzetet vizes ecsettel megkenem, majd a közepébe helyezek egy fél evőkanál gombás tölteléket. Háromszögre összehajtom, és az oldalait jól lenyomkodom, ügyelve arra, hogy ne maradjon a csomagban levegő. Derelyevágóval körbevágom, így még jobban lezáródnak az oldalai. Ha az összes kis négyzetet megtöltöttem töltelékkel, akkor mehetnek a kis raviolik a lobogva forró vízbe, ahol kb. 3 perc alatt puhára főnek.
Főzés után leszűröm őket.4. Elkészítem a paradicsomszószt. (Én személy szerint, a saját készítésű, tartósítószer mentesen, befőzött, olaszos paradicsomszószommal locsoltam meg a raviolit.) A paradicsomot megmosom, összevágom és lassú tűzön elkezdem főzni. Amikor „eldobja a héját”, akkor átpasszírozom, majd visszateszem főni, hogy sűrűsödjön. Oregánóval, bazsalikommal, kakukkfűvel, fokhagymával, sóval, kis cukorral ízesítem. Még forrón a jó alaposan kimosott bébiételes üvegekbe töltöm. Tetejét ráteszem és mehet is a száraz dunsztba. (Vastag pléddel kibélelek egy ládát, beleteszem a forró paradicsomszósszal töltött üvegeket, jól betakargatom és hagyom, hogy ott hűljenek ki. Másnap délutánra már tökéletes, tartósítószer mentes, szószom van.)
5. Tálaláskor a szósszal nyakon öntött raviolit parmezánnal, vagy trappista sajttal megszórom.
Jó étvágyat kívánok!
Hozzászólás írása
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.