Fejtettbab-leves

Elkészítés módja
1. A frissen fejtett babot hideg vízzel leöblítjük, lecsöpögtetjük. A zöldségeket megtisztítjuk, a zellert kis szeletekre, a zellerzöldet finomra, a kétféle répát karikákra vagy félkarikákra vágjuk. A hagymát és a fokhagymát finomra aprítjuk.
2. Mindezeket egy fazékba rakjuk, 1,2-1,5 liter vízzel (még jobb, ha füstölt hús főzőlevével) fölöntjük, kb. 1 púpozott kiskanál sóval (füstöltlé esetén ez nem kell), a borssal és a paprikakrémmel ízesítjük. Nagy lángon fölforraljuk, majd kis rést hagyva lefödjük, és kis lángon, 35-40 percig főzzük, amíg a leves minden alkotója meg nem puhul.
3. Ezalatt az olajat egy serpenyőben vagy kisebb lábasban kissé megforrósítjuk, a lisztet beleszórjuk, és kevergetve fél perc alatt zsemleszínűre pirítjuk. A tűzről lehúzzuk, a pirospaprikával meghintjük. Ha ez a rántás kihűlt, először a tejföllel, azután egy merőkanálnyi forró levessel keverjük simára.
4. Amikor a bab is, a zöldség is megpuhult, egy mozdulattal a fövő leveshez öntjük, és még 2-3 percig főzzük, hogy ne maradjon lisztízű.
5. Aki szereti, szűk maréknyi kiskockatésztát vagy csipetkét is belefőzhet, de azt még a rántás előtt pár perccel tegye a levesbe.
Fejtettbab-leves recepthez fűződő történet, jótanács
Fejtett babot röpke másfél hónapig vásárolhatunk a piacon – azután szárazbab lesz belőle –, de szerencsénkre lefagyasztható. Ehhez, amikor szezonja van, jó sokat kifejtünk, majd kis adagokban, forrásban lévő enyhén sózott vízben 2 percig főzzük. Leszűrjük, egy tiszta abroszon hagyjuk megszáradni, majd zacskókba rakjuk és mélyhűtjük.
Hozzászólás írása
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.