Dödölle csípős tejföllel

Elkészítés módja
1. A burgonyát megtisztítjuk, vékonyan fölkarikázzuk és annyi enyhén sós vízben, amennyi épp ellepi – ez kb. 1 liter –, megfőzzük.
2. A lisztet egy serpenyőben, közepes lángon, szorgalmasan keverve 8-10 perc alatt zsemleszínűre pirítjuk. A burgonyát levében fakanállal jól összetörjük, azután a lisztet is beleszórjuk. Erőteljesen keverve a tűzön 2-3 percig főzzük, majd félrehúzzuk és még 5 percig intenzíven keverjük. Ez fontos művelet, nem lehet ellustálkodni. Ha kész, félretesszük, és pihenésképpen lereszeljük vagy nagyon finomra aprítjuk a vöröshagymát. A forró olajon szalmasárgára pirítjuk.
3. Később a burgonyás masszából bezsírozott (olajozott) evőkanállal nagyobb galuskákat (akár a daragaluskához) szaggatunk, a hagymás zsíron megforgatjuk, egy kicsit meg is piríthatjuk.
4. A füstölt sonkát kis kockákra vágjuk, megpirítjuk, végül a dödöllére borítjuk. Tálaláskor csípős paprikakrémmel ízesített tejföllel gazdagon meglocsoljuk.
Dödölle csípős tejföllel recepthez fűződő történet, jótanács
A kukoricásdödölle mindössze abban különbözik ettől a recepttől, hogy a főtt burgonyához búzaliszt helyett kukoricalisztet adunk. Sonka helyett apró tepertővel is meghinthetjük.
Hozzászólás írása
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.