Csokis piskótatekercs citromkrémmel

Csokis piskótatekercs citromkrémmel recept
Hozzávalók
Hozzávalók:
•  6 db tojás
•  6 evőkanál liszt
•  6 evőkanál cukor
•  2 evőkanál keserű kakaó
•  1 teáskanál méz
•  1 evőkanál víz
•  1 evőkannál olvasztott vaj
•  csipet só
A töltelékhez:
•  250 dkg mascarpone
•  15 dkg túró
•  1 citrom reszelt héja és leve
•  4 evőkanál porcukor
•  csipet só
•  1 vaníliás cukor

Elkészítés módja

1. A tojásokat szétválasztjuk.

2. Majd a tojások fehérjéből, csipet sóval kemény habot verünk.

3. A tojások sárgájába belerakjuk a cukrot, a mézet, a vajat, a vizet és habverővel fehéredésig keverjük.

4. Végezetül hozzáadjuk a lisztet, a kakaót és a tojásfehérje-hab egynegyedét és összekeverjük.

5. A maradék tojásfehérjehabot körkörös mozdulatokkal belekeverjük. Vigyázzunk, hogy ne törjük össze a habot.

6. Egy sütőpapírral kibélelt tepsibe simítjuk a piskótát.

7. 180-os előmelegített sütőbe toljuk, 8-10 perc alatt készre sütjük.

8. Egy konyharuhát enyhén meglisztezünk és erre borítjuk a megsült piskótát és lehúzzuk róla a sütőpapírt. A konyharuha segítségével feltekerjük, majd hűlni hagyjuk.

9. Amíg hűl a csokis piskóta, addig elkészítjük a krémet.

10. A mascarponét robotgéppel felverjük a porcukorral, majd hozzáadjuk a túrót, a citrom reszelt héját és a levét, csipet sót és habosra keverjük.

11. A kihűlt piskótát kitekerjük és rákenjük a krémet, majd újra feltekerjük, a konyharuha segítségével. Hideg helyre, vagy hűtőbe tesszük 1 órára hogy a krém összeérjen. És a piskóta szép formát vegyen fel.

13. Végezetül 1-1,5 cm széles szeleteket vágunk és tálaljuk.

Csokis piskótatekercs citromkrémmel recepthez fűződő történet, jótanács

Így lesz tökéletes a piskótatekercs! Egy konyharuhát enyhén meglisztezünk és erre borítjuk a megsült piskótát és lehúzzuk róla a sütőpapírt. A konyharuha segítségével feltekerjük.

A leírásban szereplő Csokis piskótatekercs citromkrémmel recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló (piskótatekercs, piskóta, citromkrém) minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.