Csirkepörkölt – paprikás

Csirkepörkölt – paprikás recept
Hozzávalók
•  8 nagy csirkecomb vagy 2 közepes nagyságú konyhakész csirke
• 
•  4 közepes vöröshagyma
•  6 evőkanál olaj vagy 15 dkg füstölt szalonna
•  2 evőkanál jóféle pirospaprika
•  3-4 húsos zöldpaprika
•  4 kisebb kemény paradicsom
•  1 kiskanál csípős Piros Arany vagy Erős Pista
a paprikáshoz:
•  3 dl tejföl
•  2-3 evőkanál finomliszt

Elkészítés módja

1. A csirkét a főzést megelőző este is előkészíthetjük. Ha combokból főzzük, akkor eldönthetjük, hogy a bőrét lehúzzuk-e vagy sem, ez egyéni ízlés dolga. Ezután a forgónál kettécsapjuk. Ha egész csirkéből főzzük, akkor azt egyenként 8 részre vágjuk. Ehhez először a hátára fektetjük, a mellénél hosszában kettéhasítjuk, az így kapott feleket pedig elnegyedeljük: levágjuk a szárnyát egy kis mellével együtt, majd lekanyarítjuk a combját is, amit a forgónál kettécsapunk. Akármelyiket is készítettük elő, egy tálba rakjuk, 1 púpozott evőkanál sóval bedörzsöljük és letakarva betesszük a hűtőszekrénybe, hogy a só átjárhassa a húst.

2. Főzés napján a hagymát megtisztítjuk, finomra vágjuk, és az olajon vagy az apróra vágott szalonna kiolvasztott zsírjában, egy bográcsban, közepesen erős tűz fölött megfonnyasztjuk. 1 kiskanálnyi sót szórunk hozzá, ez segít, hogy a hagyma hamarabb szétfőjön. 3-4 deci vizet ráöntünk és közepesen erős tűz fölött 10-15 perc alatt zsírjára sütjük. (Miután a csirkének nem kell sok óra főzés, ha nem pároljuk rövid ideig külön a hagymát, akkor darabos marad a pörkölt levében, és így nem annyira étvágygerjesztő.)

3. Amikor zsírjára sült, a besózott csirkedarabokat rárakjuk és a bográcsot rázogatva a húst fehéredésig pirítjuk rajta. A pirospaprikával meghintjük, gyorsan elkeverjük, majd 5-6 deci vízzel azonnal fölöntjük. A kicsumázott és apróra vágott paprikával meg paradicsommal valamint a Piros Arannyal ízesítjük. Amint forr, a tüzet mérsékeljük alatta (feljebb emeljük a bográcsot), lefedjük, és szűk 1 óra alatt puhára pároljuk.A csirkepörköltből úgy lesz paprikás, hogy levét a tejföllel (ennek egy része főzőtejszín is lehet) simára kevert liszttel sűrítjük, azaz 2-3 percig forraljuk. A pörkölthöz is, a paprikáshoz is galuska illik köretnek, amit a főzést megelőző este készítsünk el. Ha csak egy bográcsunk van, akkor a pörköltet (paprikást) tegyük egy tálba és letakarva tartsuk melegen. A bográcsot öblítsük ki, tegyük a tűz fölé, és ebben melegítsük át pár perc alatt a köretnek kínált galuskát.

Csirkepörkölt – paprikás recepthez fűződő történet, jótanács

A pörkölt ízét zúzott fokhagymával és őrölt köménnyel, illetve csemege Piros Arannyal, csemege vagy csípős gulyáskrémmel, pörköltízesítővel és fokhagymakrémmel is megbolondíthatjuk.

A leírásban szereplő Csirkepörkölt – paprikás recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló (pörkölt, paprikás csirke, csirkepörkölt) minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Még több csirkecomb recept
Még több csirkecomb recept

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.