Bodzaszörp

Bodzaszörp recept
Hozzávalók
•  40 db a tenyérnyinél nagyobb bodzavirágernyő
•  6 liter víz
•  4 kg kristálycukor
•  4-5 citrom
•  5 dkg borkősav
•  1 mokkáskanál tartósítószer (nátrium-benzoát)

Elkészítés módja

1. A bodzavirágot lehetőleg reggel, az első harmat után, rövid kocsánnyal szedjük le. Szellős, de nem napos helyen néhány napig szárítjuk. Akkor jó, ha a virágok kezdenek egyformán szép barnák lenni. Ekkor száruktól, kocsányuktól megtisztítjuk.

2. A vízben a cukrot hosszasan kevergetve feloldjuk, majd a karikákra szelt citromot és a borkősavat is hozzáadjuk, ahogy a bodzavirágot meg a tartósítószert is. Letakarva, 1 héten át érleljük, közben naponta 2-3 alkalommal megkeverjük.

3. Ezután dupla gézen átszűrjük, fertőtlenített, hosszú nyakú üvegekbe töltjük, lezárjuk.

Bodzaszörp recepthez fűződő történet, jótanács

Ennek az illatos virágnak szörpbe zárt zamata, íze kitűnő hűsítő az év bármely szakában. A bodzavirágot olyan helyről szerezzük be, ahol minél kevesebb autó jár, és így nem annyira szennyezett a levegő.

A leírásban szereplő Bodzaszörp recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.