Barbecue csirke thai módra

Elkészítés módja
1. A korianderzöldből néhány levelet a díszítéshez félreteszünk, a többit a fokhagymával együtt durvára vágjuk, majd turmixba vagy mixerbe dobjuk. A csilipaprikát félbevágjuk, magjait kikaparjuk, húsát fölaprítjuk és az előzőekhez adjuk a kurkumával, a curryporral, a cukorral, a sóval, a halszósszal és 1 evőkanál olajjal együtt. A géppel addig aprítjuk, míg pürés, krémszerű lesz.
2. A csirkemellet 12 kis szeletre vágjuk, egy tálba rakjuk. A fűszeres krémet rákanalazzuk, alaposan a húsba dörzsöljük. Letakarjuk, egy éjjelen át a hűtőszekrényben érleljük.
3. Másnap enyhén megolajozott, megforrósított serpenyőbe rakjuk. A tetejét kókusztejjel megkenjük, a húst 3-5 percig így sütjük, pontosabban pároljuk, hisz a kókusztej lefolyik róla, és nagyszerű „szaftot” ad a húsnak. Ekkor megfordítjuk, a tetejét újból megkenjük kókusztejjel, és a pecsenyét további 3-5 percig sütjük.
4. Zöldsalátával és (vagy) párolt rizzsel tálaljuk, a félretett korianderlevelekkel díszítjük.
Barbecue csirke thai módra recepthez fűződő történet, jótanács
Kis szeletekre vágott pulykamellet, halfilét vagy sertésszűzpecsenyét is süthetünk ugyanígy.
Hozzászólás írása
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.