Mákos guba (házi gubarúdból)

Elkészítés módja
1. A lisztet egy tálba szitáljuk, az élesztővel elmorzsoljuk. A sót és a cukrot a langyos tejben kiskanállal kevergetve föloldjuk, majd a langyos vízzel együtt az élesztős lisztre öntjük, és dagasztani kezdjük. Közben az olvasztott, de semmiesetre sem meleg (!) vajat is beledolgozzuk. Akkor jó, ha közepesen kemény, a pizzáéhoz hasonló állagú tésztát kapunk, ami elválik az edény falától. Ez 6-8 perc dagasztással érhető el. Nyomban elfelezzük, cipóvá formáljuk, meleg helyen 15 percig pihentetjük.
2. Ezután egyenként 3,5 centi, kb. 40 centi hosszúságú rúddá nyújtjuk-sodorjuk. Sütőlemezre rakjuk, meleg helyen 1 órán át kelesztjük, majd vizes ecsettel lekenjük, és előmelegített sütőben, a közepesnél nagyobb lánggal (200°C; légkeveréses sütőben 180°C) 20-22 percig sütjük. A sütőből kivéve vízzel lekenjük, így hagyjuk kihűlni.
3. Ezután ujjnyi vastag karikákra vágjuk, majd kis adagonként a forró tejbe áztatjuk. Amint megszívta magát tejjel, szűrőlapáttal óvatosan kiemeljük, nehogy összetörjön. Lecsöpögtetjük és kivajazott kis tepsibe vagy tűzálló tálba sorakoztatjuk.
4. Porcukorral kevert mákkal megszórjuk, majd egy újabb réteggel befedjük, a maradék cukros mákot a tetejére szórjuk. Forró sütőben, nagy lánggal (200°C; légkeveréses sütőben 185°C) 10-12 percig sütjük.
Mákos guba (házi gubarúdból) recepthez fűződő történet, jótanács
Kínálhatunk hozzá vaníliamártást vagy erdei gyümölcsös öntetet is.
Hozzászólás írása
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.