Gombaropogós tejszínes gombamártással

Elkészítés módja
1. A gombát megtisztítjuk, vékonyan fölszeleteljük. A vajat széles szájú serpenyőben fölolvasztjuk, a gombát nagy lángon 3-4 percig pirítjuk rajta, míg levet nem enged. Azért nem kell a zsírjára sütni, mert kár ízes levét a „levegőbe” elfőzni. (A gomba alá 1 kisebb vöröshagymát is reszelhetünk, amit az olvasztott vajon kissé megfuttatunk, utána dobjuk rá a gombát.)
2. Ekkor a gomba kétharmadát – úgy 50 dekányit – szűrőlapáttal kiemeljük, kissé hűlni hagyjuk. A tejfölt a tejszínnel meg 1 evő-kanál liszttel simára keverjük, és a lábasban maradó gomba levét ezzel sűrítjük. Sózzuk, borsozzuk, a fölaprított petrezselyem felével fűszerezzük. 1-2 percig forraljuk, ezalatt kellően besűrűsödik, ha kell, egy kevés vízzel hígíthatjuk.
3. A félretett pirított gombát apróra vágjuk, újra lábasba szórjuk. A maradék petrezselyemmel fűszerezzük. Kb. 1 púpozott kiskanál sóval meg 1 mokkáskanál borssal ízesítjük, a 4 evőkanál lisztet rászórjuk. 1 percig kevergetve pirítjuk (inkább csak együtt megforrósítjuk), a tejjel fölöntjük, kb. 3 percig főzzük, míg az edény falától el nem válik.
4. Ha kihűlt, nedves kézzel 16 kisujjnyi rudat formálunk belőle. Egyenként a lisztbe, a fölvert tojásba meg zsemlemorzsába forgatjuk, majd jó ujjnyi forró olajban 3-4 perc alatt megsütjük, lecsöpögtetjük. Tálaláskor a tejszínes gombamártással körülöntjük.
Hozzászólás írása
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.