Egreslekvár hagyományosan és cukorbetegeknek

Egreslekvár  hagyományosan és cukorbetegeknek recept
Hozzávalók
•  kb. 1.5 kg egres
•  40-50 dkg kristálycukor vagy ennek megfelelő folyékony édesítőszer
1 csomag (25 gramm) Quittin 2:1 (zselésítőszer befőzéshez)

Elkészítés módja

1. Több kisebb üveget alaposan fertőtlenítünk: forró, mosószeres vízzel kimossuk, alaposan kiöblítjük, majd anélkül, hogy különösebben lecsöpögtetnénk, tepsire rakjuk és kb. 120 ºC-os sütőbe tesszük kb. 15 percre. Az egrest megtisztítjuk, azaz mindkét végét (szárát és „bajuszát”) levágjuk. Ezután a gyümölcsöt rövid időn át hideg vízben áztatjuk, hogy a felületére tapadt szennyeződések fellazuljanak, majd jól megmossuk, lecsöpögtetjük.

2. Egy lábasba rakjuk, egy kevés (kb. 0,5 deci) vizet öntünk alá, nehogy a gyümölcs odakapjon, amíg levet enged. Lefedve 5-6 percig főzzük, majd egy szőrszitán átpasszírozzuk, és az így kapott gyümölcspépet lemérjük. Kilónként 40 deka cukrot szórunk rá; illetve ha folyékony édesítőszerrel dolgozunk, akkor annak a kupakján ki lehet mérni, hogy az adott mennyiségű cukor helyett mennyi édesítőszert kell használni, így ezt adjuk hozzá. Hozzáadjuk a zselésítőt is, és kevergetve 5 percig főzzük.

3. Azon forrón fertőtlenített, kis üvegekbe töltjük, csavaros tetővel szorosan lezárjuk, és 10-15 percre a feje tetejére állítjuk. Ezután megfordítjuk, hűlni hagyjuk, végül száraz, hűvös helyre rakjuk.

A leírásban szereplő Egreslekvár hagyományosan és cukorbetegeknek recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló (lekváros ételek) minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.