Divatba jöttek mostanában az orosz nevek (Igor, Iván, Szása, Nádja, Olga, Nina stb.), az orosz irodalom, az orosz ételek és az orosz történelem. A múlt héten néztem végig a The Great című, a fiatal Nagy Katalin életéről készült Netflixes sorozatot, Elle Fanning és Nicholas Hault főszereplésével. Mindketten sziporkáztak, lubickoltak a szerepükben. Tulajdonképpen mindegyik színész brilliánsan játszott, nem beszélve a mai humorral fűszerezett zseniális párbeszédekről! Huzzah!!! Üvöltötte Péter cár és Katalin, miközben ripityára törtek pár száz kristálypoharat. A pazar rokokó kosztümök és paloták Oroszország végtelen gazdagságáról tanúskodtak. Nos, nem akarom elmesélni, hogy miről szólt a film. Annyit elárulok, hogy a középpontban a Péter elleni összeesküvés állt, de nézze meg mindenki maga a sorozatot. Remélem éppen annyira fogja élvezni, mint amennyire én élveztem. Tegnap aztán a Romanovok tanulmányozása közben egy másik érdekes történetre bukkantam, Anna Ivanovna cárnő kapcsán (Moszkva 1693. február 7.-Szentpétervár, 1740. október 28.). Az orosz nagyhercegnő, V. Iván orosz cár és P. Fjodorovna Szaltikova leánya, aki férje, Frigyes Vilmos kurföldi herceg halálát követően Kurföld (Lettország) és Zemgale (Baltikum) uralkodója volt 1730-ig, majd Oroszország cárnője lett 1730-tól 1740-es haláláig. Imádta a tokaji bort!
„Ez a nő valóságos vipera és ráadásul még közönséges is. Mint hallom megszámlálja az almákat a fákon, attól félvén, hogy a kertészek meglopják. Jó mulatságot kívánok hozzá a barbár Oroszországnak!” Egy baltikumi báró így jellemezte a jövendőbeli trónörököst annak trónra lépésekor. Nem sokat tévedett, mert Anna gonosz és kegyetlen asszony volt, becslések szerint az uralma alatt 30 000 embert száműztek Szibériába. De Moszkva 1730-ban csak V. Iván lányát látta benne, aki ekkor kezdte meg egy évtizedes uralkodását.
Két év múlva Szentpétervár lett a főváros Moszkva helyett, ezzel a lépéssel kezdődtek el Anna reformjai. 1731-től kezdve a nemesek újból szabadon végrendelkezhettek földjükről, és minden nemesi családból egy fiú mentesült a katonai szolgálat alól, hogy otthon gazdálkodhasson. 1732-ben létrejött a cári hadapródok testülete, mely nagy lehetőséget biztosított a tanulni vágyó nemesi ifjak számára. A kincstári parasztok egy részét gyári munkára kötelezték; valamint 1734-ben kereskedelmi egyezmény született Anglia és Oroszország között. 1736-ban Szentpéterváron és Moszkvában tűzoltóságok jöttek létre, majd 1740-ben megalakult az orosz posta is.
A cári színház szintén Anna uralkodása alatt kapott állandó társulatot, míg Jean Baptiste Landé megalapította az első oroszországi balettiskolát. Az építészet is virágzásnak indult a cárnő idején; Moszkvában ekkor épült fel az Annenhof-palota (melyet később II. Katalin „a Great" leromboltatott). Mivel elődjei is, és ő maga is igen kedvelte a tokaji borokat, létrehozta az orosz tokaji borvásárló bizottságot, amely közel 65 éven át működött. Évente körülbelül 50-60 ezer liter bort vásároltak fel, ezen felül Hegyalján állandó rezidenssel orosz kolónia működött az üzlet ellenőrzésének céljából. A tokaji borvásárlás alapjait valójában I. Péter vetette meg, de Anna cárnőnél tetőződött, és minden orosz cár – Pálig bezárólag – igen nagy becsben tartotta a tokaji aszút.
Anna, aki rendkívül szerény körülmények között élt Mitauban (Lettország), mielőtt cárnő lett volna, – pl. először fel kellett ruházkodnia, hogy Moszkvába utazhasson, a pénzt pedig megelőlegezték neki – annál inkább vagy éppen emiatt párját ritkító fényűzésben élt 10 éves uralkodása alatt. A külföldi látogatók megdöbbentek a beteges pazarlás láttán. Udvarában napról napra változott a divat, mert szégyen volt egy ruhában többször megjelenni. A legnyakatekertebb ruha-kreációk születtek. Ez csak a divattervezőknek kedvezett, akik hirtelen meggazdagodtak. Az arisztokrácia viszont eladósodott, mert nem tudott lépést tartani a cárnő bolondériáival. Mulatságok, bálok, tűzijátékok, vadászatok, az újonnan épülő paloták tömérdek pénzbe kerültek. A bevétel külföldre vándorolt, ahonnan a luxuscikkeket behozták. Mindez a lengyel és az oszmán birodalom ellen vívott 2 háború közepette, igaz Bühren (Biron) Anna szeretője, tábornoka elfoglalta a Krímet, de később a belgrádi békében le kellett mondania róla. A gyermektelen Anna azonban hamar félni kezdett, hogy I. Péter egyetlen életben maradt leszármazottja, Erzsébet a vesztére fog törni. Erzsébet jól politizált, támogatta a hadsereg befolyásos tisztjeit is, így a cárnőnek jó oka volt tartania tőle.
Anna rendkívüli kegyetlenségéről sok történet maradt fenn az utókor számára, köztudott volt, hogy különös kedvét lelte az emberek megalázásában.Vonzódott a bizarr dolgokhoz, törpékkel és udvari bolondokkal vette körül magát. Udvara hemzsegett a nyomorékoktól és az apró termetű emberektől, akik mind igyekeztek mulattatni a cárnőt. Ő pedig újabb és újabb, kegyetlen játékokat eszelt ki. A lehírhedtebb tréfája az volt, amikor összeházasított egy megözvegyült arisztokratát egy törpe kalmük nővel. A lakodalomhoz jégpalotát építettek a Néván, oda vezették az ifjú párt az esketés után. Minden jégből volt, még a párna is az ágyon, őrök zárták el a kijáratot, hogy a házaspár ki ne szökhessen. Erről az esküvőről egész Európa beszélt, igaz kétféle vége volt a történetnek. Egyesek azt állítják, hogy a házasok szörnyen dideregtek, de életben maradtak, míg mások szerint mindketten halálra fagytak.
A történet úgy kezdődött, hogy az 1739–1740 hideg telén Anna Ivanovna parancsot adott egy jégből készült palota építésére Szentpétervárott. A palota és a környező ünnepségek az Oszmán Birodalom feletti orosz győzelem ünneplésének részét képezték. Ebből az alkalomból megparancsolta Pjotr Yeropkin építésznek, hogy tervezze meg az épületet, mindez Georg Krafft felügyelete alatt történt, aki részletes leírást hagyott hátra a palotáról. A palota 20 méter magas és 50 méter széles volt. A hatalmas jégtömböket vízzel „ragasztották” össze. A kert tele volt jégfákkal, jégmadarakkal és egy elefánt jégszobrával. A külső falakat jégszobrok szegélyezték. A palota előtt voltak jégből készült tüzérségi eszközök is. A palotát jégből készült bútorokkal rendezték be, beleértve a jégágyat, jégmatraccal és jégpárnákkal. Az egész épületet egy magas, fából készült kerítés vette körül.
A Jégpalotát magában foglaló ünnepség előkészületeiről az a pletyka terjedt el, hogy két udvari bolond álesküvője lesz ott megtartva. Az áldozat azonban, mint hamarosan kiderült, Mihail Alekszejevics Golicin herceg lett, akit a cárnő arra kényszerített, hogy az általa kiválasztott menyasszonnyal ott töltse a nászéjszakáját. A bosszú előzménye az volt, hogy Golicin herceg feleségül vett egy olasz nőt. Anna császárné ezt sértésnek vette, mert az asszony katolikus volt, nem keleti ortodox. Akkor sem enyhült a haragja, amikor a feleség nem sokkal később meghalt. Anna nem bocsátott meg Golicinnek, és úgy döntött, hogy szokatlan módon bünteti meg. Először megparancsolta neki, hogy váljon udvari bolonddá. Majd kiválasztott számára egy új feleséget, egy csúnya, törpe, kalmük szobalányt, Avdotya Ivanovna Buzheninovát és arra kényszerítette a herceget, hogy feleségül vegye. Az esküvőn a cárnő is megjelent a násznép élén, egy elefánton lovagolva, bohócnak öltözött, és számos cirkuszi furcsaság követte szelidített és haszonállatokkal tarkítva a bolond menetet. A jégpalotában az ifjú arát és öregedő férjét meztelenül egy jeges kamrába záratta. Az egyik verzió szerint a pár túlélte az éjszakát, mert a menyasszony elcserélt egy gyöngynyakláncot az egyik őrrel egy báránybőr kabátra.
Nagy megváltás volt hát az orosz nép számára, amikor a cárnő egy év múlva, 1740. október 17-én meghalt vesebajban. Örököse egy másik Anna, Anna Leopoldina (az unokahúga), braunschweigi hercegnő lett. A jégkastély (nyilvánvaló okokból) elolvadt a következő nyárra. Az orosz olvasóközönség 1835-ben értesült Anna álpalotájáról, amikor Ivan Lazhecsnyikov (1792–1869) lejegyezte kalandját a Jégpalotában, amely az egyik első történelmi regényként vonult be az orosz irodalomba, orosz nyelven. A regényből 1927-ben film is készült. A Debra Dean által írt, Leningrádi Madonna (2012) című könyv szerzőjének a regénye is megörökítette ezt az epizódot a Tükörbe zárt világ fejezetben.
Gudrun Ziegler: A Romanovok titka című könyv felhasználásával készült a blog. A festmények Valeri Jacobi remekművei.
0 hozzászólás