Vecsési kacsa

Vecsési kacsa recept
Hozzávalók
•  1 konyhakész kacsa (kb. 2 kg)
•  10 dkg füstölt szalonna
•  2 vöröshagyma
•  2 evőkanál jóféle pirospaprika
•  2 kg savanyú káposzta
•  1 kiskanál őrölt fekete bors vagy csípős Piros Arany
•  1 kiskanál só
•  25 dkg pulyka- vagy libakolbász
•  1.5 dl fehérbor
•  1 púpozott evőkanál finomliszt
•  1 kis csokor petrezselyem

Elkészítés módja

1. A kacsát megmossuk, szárazra törölgetjük. Hátával lefelé vágódeszkára fektetjük, és mellénél kezdve kettéhasítjuk. A feleket további 3-3 részre daraboljuk, vagyis levágjuk a combját, majd a szárnyát egy kis mellel együtt.

2. Bőrös (zsíros) oldalával lefelé lábasba rakjuk, és közepes lángon kb. 10 percig sütjük, közben körös-körül jól megpirítjuk. Ha kész, kiemeljük. Zsírjából csak 3-4 evőkanálnyit hagyunk a lábasban, a többit félretesszük.

3. A szalonnát kis kockákra, a hagymát finomra vágjuk, majd együtt, a kacsa visszamaradó zsírjában, közepes lángon 5-6 percig pirítjuk. Ekkor a pirospaprikát belekeverjük, és egy kevés vízzel azonnal felöntjük, nehogy megégjen.

4. A káposztát kinyomkodjuk, ha túl savanyúnak találnánk, kissé kimossuk. 3-4 vágással rövidebbre aprítjuk, a paprikás alapba keverjük, majd annyi vizet öntünk rá, amennyi épp ellepi. Megborsozzuk, megsózzuk, az elősütött húst is hozzáadjuk.

5. Felforraljuk, majd lefedjük és kis lángon kb. 1 óra alatt puhára pároljuk. Elfövő levét vízzel pótoljuk. A lebőrözött kolbászt nem túl vékony karikákra vágjuk. A borral együtt a puha káposztás húshoz adjuk, 10 percig főzzük. A kacsát kiemeljük belőle.

6. A káposztát 10 percig pihentetjük, így zsírja feljön a tetejére, a felesleget könnyedén lekanalazhatjuk róla. Az ételt kétféleképp is sűríthetjük. Habarással: ekkor a lisztet egy pohárnyi vízzel simára keverjük, a forró káposztához öntjük és kevergetve 4-5 percig forraljuk. Lisztszórással: ekkor a lisztet az étel tetején összegyűlt zsiradékba – máshová ne kerüljön! – szórjuk, és várunk néhány percig, amíg mindet beissza, végül 4-5 percig főzzük. Tálalás előtt a húst újra beleforgatjuk, ha kell utánasózzuk, és fölaprított petrezselyemmel meghintjük.

A leírásban szereplő Vecsési kacsa recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.