Vaddisznó betyárleves

Elkészítés módja
1. A vaddisznólapockát kicsontozzuk. A húst kicsi (1-1,5 centis) kockákra vágjuk, és 1 percre forrásban lévő vízbe rakjuk, azaz leforrázzuk. A csontot annyi vízben, amennyi ellepi föltesszük főni, ez majd alapléként szolgál a leveshez.
2. A szalonnát félcentis kockákra aprítjuk, és zsírját egy lábasban vagy bográcsban kiolvasztjuk. A finomra vágott hagymát rárakjuk, kevergetve megfonnyasztjuk, majd hozzáadjuk a húst is. Kis lángon, lefödve pároljuk a saját levében, ha kell, egy kevés vizet is öntünk alá. Kb. 45 perc alatt félig megpuhul.
3. Közben az összes zöldséget megtisztítjuk, a húshoz hasonló nagyságú kockákra vágjuk, majd a vadhoz adjuk, 15-20 percig együtt pároljuk. Ezután kerül bele az erdei- és a csiperkegomba. Megsózzuk, a kakukkfűvel, a borssal és a babérral fűszerezzük. Pár percig együtt pirítjuk, majd a pirospaprikával és a liszttel meghintjük. Jól elkeverjük, és annyi, a vaddisznó csontjaiból főzött alaplével öntjük föl, amennyi éppen ellepi.
4. Kevergetve addig főzzük, míg a vad puha, a zöldségek roppanósan puhára főnek. A tejfölt egy kevés forró levessel simára keverjük, a levest ezzel gazdagítjuk, éppen csak fölforraljuk. A tűzről levéve a tejszínben elhabart tojássárgájával dúsítjuk, a fölaprított petrezselyemmel fűszerezzük. Ha kell utánaízesítjük. Forrón, citromkarikával és kakukkfűággal díszítve tálaljuk.
Vaddisznó betyárleves recepthez fűződő történet, jótanács
Apró rózsáira szedett karfiolt is főzhetünk bele, amit a gombával egyidőben adunk hozzá.
Hozzászólás írása
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.