Tutti-frutti kocka

Elkészítés módja
1. A piskótához a tojásokat kettéválasztjuk. A sárgákhoz hozzáadjuk a cukor felét és az olajat, majd alaposan kikeverjük. A fehérjét a maradék cukorral kemény habbá verjük.
2. A habhoz felváltva hozzáadjuk a sárgákat és a lisztben elkevert sütőport, majd széles mozdulatokkal óvatosan összedolgozzuk. A masszát kettévesszük.
3. Az egyik felét beleöntjük egy 28×35 cm-es tepsibe és előmelegített, 180°C-os sütőben tűpróbáig sütjük. A maradék masszába belekeverünk 1 evőkanál kakaóport, és azt is kisütjük egy ugyanekkora tepsiben. A lapokat hagyjuk teljesen kihűlni.
4. A krémhez a tejben elkeverjük a pudingporokat a cukorral, majd állandó keverés mellett sűrűre főzzük. A zselatint elkeverjük 4 evőkanál vízzel, majd addig melegítjük, míg el nem olvad benne. A tejszínhabot keményre felverjük és 3/4 részét a kissé langyos pudinghoz adjuk a zselatinos keverékkel együtt, majd alaposan összeforgatjuk.
5. Összeállítjuk a sütit: a tepsibe visszatesszük a kakaós piskótát, rákenjük a krém felét, erre a sárga piskótát helyezzük, majd a krém másik felét is rákenjük.
6. A maradék tejszínhabbal bevonjuk és ízlés szerint díszítjük.
Jó étvágyat! :)
Köszönöm! :)
Nagyon szép szeletek! Gratulálok.
Üdvözöljük weboldalunkon.
Feltöltésével esélye nyílt a 20.000,- forintos vásárlási utalvány megnyerésére.
Kívánjuk használja sikerrel oldalunkat.