Tárkonyos halgombócleves

Tárkonyos halgombócleves recept
Hozzávalók
A leveshez:
•  2 db sárgarépa
•  2 db petrezselyemgyökér
•  1 kisebb zeller
•  1 db vöröshagyma
•  5 dkg vaj
•  1 evőkanál olaj
• 
•  őrölt bors
•  tárkony
•  1 citrom leve
•  1 teáskanál liszt
•  2 dl tejföl
•  1.5 l víz
A halgombóchoz:
•  50 dkg afrikai harcsafilé
•  2 teáskanál halfűszerkeverék
• 
•  1 db tojás
•  3-4 evőkanál liszt

Elkészítés módja

1. A vöröshagymát pucoljuk meg, majd vágjuk fel apróra. A zöldségeket szintén pucoljuk meg, majd vágjuk fel ízlés szerint.

2. A vajat és az olajat hevítsük fel, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát és pároljuk üvegesre.

3. Ezután adjuk hozzá a feldarabolt zöldségeket, pároljuk pár percig, majd sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg ízlés szerint tárkonnyal, majd keverjük alaposan össze (én nem spóroltam a tárkonnyal).

4. Ezután öntsük fel vízzel, facsarjuk hozzá a citromlevet majd főzzük a zöldségeket puhára.

5. Közben készítsük el a halgombócot. A harcsafilét vágjuk fel kisebb kockákra, majd szórjuk meg a halfűszer-keverékkel és hagyjuk legalább egy fél órát állni. Ezután kb. 30 dkg halhúst daráljunk le, vagy késes aprítóval pépesítsük. A maradék halhúst tegyük félre.

6. A pépesített halhúst ezután szórjuk meg egy kevés sóval, adjuk hozzá a lisztet és a tojást majd keverjük, gyúrjuk össze a masszát (ha túlságosan ragadna a kezünkhöz, akkor apránként keverjünk hozzá még lisztet).

7. Ezután az összegyúrt masszából, nedves kézzel formázzunk ízlés szerinti méretű gombócokat.

8. Amikor a zöldségek puhára főttek, tegyük bele a levesbe az előzőleg félretett, kockákra vágott halhúst.

9. A tejfölt keverjük simára a liszttel és egy merőkanálnyi levessel, majd állandó keverés mellett, csorgassuk a forrásban lévő leveshez.

10. Ezután helyezzük bele a halgombócokat, majd pár perc alatt főzzük puhára. (várjuk meg míg a gombócok feljönnek a leves tetejére, majd főzzük még 2-3 percig)

Tárkonyos halgombócleves recepthez fűződő történet, jótanács

Tálalás előtt merjük a levest a halgombóccal együtt tányérba, majd ízlés szerint szórjuk meg apróra vágott petrezselyemzölddel és úgy kínáljuk.

A leírásban szereplő Tárkonyos halgombócleves recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló (leves) minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.