Szent Jakab kagyló, zöld spárgával és vadrizzsel
Elkészítés módja
1. A sütőt előmelegítjük 220C-ra.
2. Feltesszük főni a burgonyát a héjában.
3. Összeforgatjuk az olívaolajjal a citromlevet és sóval, borssal ízesítjük.
4. A zöld spárga héját lehámozzuk, a fás végeket levágjuk. (A zöld spárgát általában könnyebb megtisztítani és általában nem fás a szára, mint a fehér spárgának). Lehetőleg nagyjából azonos vastagságú spárgákat próbáljunk beszerezni.
5. Szóval, az így megtisztított spárgákat egy papírzacskóba helyezzük, ráöntjük az olívaolajos öntetet és egy tepsire helyezzük. Nagyon fontos, hogy a papírzacskó tetejét kenjük be olajjal, erre azért van szükség, hogy nehogy kigyulladjon a zacskó sütés közben. 20 perc alatt finom, ropogósra sül a spárga.
6. Közben a rizst a szokásos módon megfőzzük: kevés olajban pár gerezd fokhagymát pirítunk, majd ráöntjük a rizst, vízzel befedjük és addig főzzük, amíg puha nem lesz. Főzés közben egy fél pohár fehér borral meglocsoljuk.
7. Amikor a burgonyák megfőttek a héját lehántjuk, karikákra vágjuk és kevés vajban, rozmaringgal megszórva ropogósra pirítjuk.
8. Végül elkészítjük a kagylót: kevés vajat olvasztunk egy serpenyőben, belehelyezzük a kagylókat, sózzuk, borsozzuk és mindkét oldalukon 3 percig pirítjuk.
9. Kikaparjuk a vaníliarúdból a húsát és azt is hozzátesszük a piruló kagylókhoz.
10. Végül balzsamecettel meglocsoljuk és levesszük a tűzről. (Én még készítettem céklachipset is ehhez a kiváló tavaszi fogáshoz úgy, hogy felkarikáztam a nyers céklát, sóztam, borsoztam és őrölt köménnyel megszórtam, majd forró olajban megsütöttem.
11. Egy kis wasabival díszítve tálaltam a kagylót és a zöld spárgát.)
Hozzászólás írása
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.