Szegedi halászlé

Szegedi halászlé recept
Hozzávalók
•  egy kis ponty (kb. 1.2 kg)
•  1 evőkanál jóféle pirospaprika
•  1-2 cseresznyepaprika vagy 1 kiskanál csípős Piros Arany (Erős Pista is lehet)
• 
•  1 burgonya (el is maradhat)
•  3 közepes vöröshagyma

Elkészítés módja

1. A pontyot megtisztítjuk, ha van benne haltej vagy ikra, azt félretesszük. Fejét levágjuk, megtisztítjuk, méregfogát kiszedjük. Törzsét kifilézzük, bőrös oldalukkal lefelé vágódeszkára rakjuk. Ehhez a változathoz általában lehúzzuk a hal bőrét: a filék keskeny végénél a halhús és a bőre közé vágunk, a bőr végét a bal kezünkkel megfogjuk, és a kést kissé lefelé szorítva a vastagabb része felé végigvágjuk. Akkor jó, ha a bőre teljes egészében lejön. A filéket 2-3 milliméterenként mélyen beirdaljuk, majd közepes szeletekre, vagy a pörkölthöz hasonlóan kb. 2,5 centis kockákra vágjuk. A pirospaprikával, a cseresznyepaprika-krémmel – ha cseresznyepaprikával főzzük, akkor az a levesbe kerül – meg 1 kiskanál sóval alaposan bedörzsöljük. Letakarva 1 órára a hűtőszekrénybe rakjuk.

2. A burgonyát és a hagymát megtisztítjuk. A burgonyát kockákra, a hagymát vékony karikákra vágjuk, és fazékba vagy bográcsba, kb. 2 liternyi vízbe szórjuk. A halcsontokat és a megtisztított halfejet belerakjuk, 1 csapott evőkanálnyi sót adunk hozzá, majd fölforraljuk. Egy kis rést hagyva lefödjük, és 1,5 órán át főzzük. Esetleg egy csokor petrezselymet, idényben 1-1 szem paradicsomot meg paprikát, paprikacsumát is adhatunk hozzá.

3. Ezután a tűzről lehúzzuk, leszűrjük, a hagymát meg a burgonyát fakanállal szitán át a leszűrt lébe törjük. A halcsontokról meg a fejről – ha egy kissé kihűltek – lefejtjük a húst, és ugyancsak áttörjük (régebben megpróbáltam ezt a halhúst turmixolni, és így a levesbe tenni, de túl krémes lett az állaga, ezért ezt a megoldást nem javaslom).

4. Az így kapott sűrű halalaplevet fölforraljuk, és a pácolt halkockát vagy szeleteket meg a belsőséget 6-8 percig főzzük benne. Ha kell, utánasózzuk, végül darált cseresznyepaprikával tüzesebbé tehetjük.

Szegedi halászlé recepthez fűződő történet, jótanács

Jellegében a tiszai halászléhez hasonlít, tehát alaplevet kell főzni hozzá, amit átpasszírozunk (receptjét lásd külön). Újra tűzre tesszük, egy kicsit megborsozzuk, amint forr, jóféle szegedi pirospaprikával megszórjuk (ennek egy része csípős is lehet, ilyenkor azonban bors nem kell bele). Az előre megfűszerezett, besózott pontypatkókat vagy a sűrűn beirdalt, kis szeletekre vágott pontyfiléket belerakjuk, végül pár percnyi főzés után karikákra vágott paradicsommal és paprikával adjuk meg a végső zamatát.

A leírásban szereplő Szegedi halászlé recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló (halászlé) minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.