Rántott sajt és camembert

Rántott sajt és camembert recept
Hozzávalók
•  40 dkg trappista vagy camembert sajt
•  10 dkg finomliszt (Graham-liszt vagy tönkölyliszt is lehet)
•  3 tojás
•  15 dkg zsemlemorzsa
a sütéshez:
•  bő olaj

Elkészítés módja

1. A sajtot 4, ujjnyi vastag szeletre vágjuk, majd elfelezzük, hogy 8 szeletet kapjunk belőle. Ha camembert-t sütünk, akkor azt 8 ujjnyi vastag szeletre vágjuk.

2. A bundázáshoz valókat kikészítjük: a lisztet, a kissé fölvert tojást meg a zsemlemorzsát külön tányérban egymás mellé rakjuk.

3. A sajtszeleteket duplán bundázzuk, azaz először lisztbe, majd a tojásba, azután a zsemlemorzsába forgatjuk, majd ismét a tojásba és a morzsába mártjuk. Csak így lesz a bundája olyan vastag, hogy a sütés közben fölolvadt sajt ne folyjon ki belőle.

4. A sajt sütéséhez szükséges olajat (legalább 3 decit) magas falú serpenyőben feltesszük melegedni, ha fritőzt használunk, akkor azt bekapcsoljuk. A sajtokat – egyszerre csak annyit, amennyi az olajba kényelmesen belefér – oldalanként 2-2 percig sütjük, papírtörlőre szedjük, hogy lecsöpögjön.

5. Párolt rizst és tartármártást kínálunk hozzá, de a rántott camembert-nek tartár helyett az áfonyaöntet is nagyszerű és különleges kiegészítője lehet. Ehhez személyenként 2-3 evőkanál áfonyalekvárt néhány csepp vízzel fölforralunk, esetleg leheletnyi őrölt borssal és mustárral is ízesítjük.

A leírásban szereplő Rántott sajt és camembert recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló (rántott sajt) minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.