Pulykamellcsíkok ananászos zöldborsmártásban

Elkészítés módja
1. A pulykamellet a rostjaira merőlegesen ujjnyi vastag szeletekre vágjuk, majd továbbra is merőlegesen a rostokra kisujjnyi csíkokra metéljük. Nagy lángon, egy serpenyőben, a jól megforrósított olajon keverve-rázogatva 4-5 percig sütjük.
2. Megsózzuk, a zőldborsot levével együtt hozzáadjuk (ha nincs konzerv zöldborsunk, akkor a szárított egész zőldbors is megteszi, amit egy kevés enyhén sós vízben fölforralunk). Mustárral ízesítjük, majd a tejszínt ráöntjük és fölforraljuk.
3. Ezután az ananászt belekeverjük, ha kell, egy kevés ananászlével is hígítjuk, végül Worcester-mártással pikánsra ízesítjük. Párolt rizzsel azon frissiben tálaljuk.
Pulykamellcsíkok ananászos zöldborsmártásban recepthez fűződő történet, jótanács
Csirkemellfiléből ugyanígy elkészíthetjük. Szaftosabban is készülhet. Ehhez 1 kiskanál finomlisztet kb. 1,5 deci tejföllel vagy főzőtejszínnel simára keverünk, a kész ananászos pulykához öntjük, 1-2 percig forraljuk, így lesz a leve szaporább.
De jól hangzik! És én most kipróbálom.