Pisztráng kékre főzve, hollandi mártással

Pisztráng kékre főzve, hollandi mártással recept
Hozzávalók
•  4 friss konyhakész pisztráng
•  (egyenként kb. 25 dkg)
•  1.5 dl finom ecet
• 
•  néhány szem fekete bors
a hollandi mártáshoz:
•  20 dkg vaj
•  2-3 tojássárgája
•  1 kiskanál hideg víz
•  negyed citrom leve
•  csipet Cayenne-bors
•  fél mokkáskanál só

Elkészítés módja

1. A pisztrángokat lepikkelyezzük: a legegyszerűbb, ha deszkára fektetjük, és a faroktól a fej irányába, a kés fokával óvatosan lekapargatjuk. Fontos, hogy a hal bőrét borító vékony hártyát ne sértsük meg, mert ez színeződik majd kékesre. Ha készen vagyunk, a pisztrángokat megmossuk, szorosan tepsibe vagy tálba rakjuk, és annyi 1 deci ecettel ízesített vízzel öntjük le, amennyi ellepi. 1 órán át pihentetjük.

2. Közben lábasban vizet forralunk, 0,5 deci ecettel ízesítjük, megsózzuk, a borsot beleszórjuk. A pisztrángokat a gyöngyözve forró vízben kb.8 percig pároljuk.

3. Lecsöpögtetve tálaljuk; főtt burgonya illik hozzá köretnek. A halat egy kevés olvasztott vajjal is szokás meglocsolni. Ha a kékre főzött pisztrángot nem kímélő ételként, hanem mint ínyencséget készítjük, hollandi mártással is nyakon önthetjük.

4. Ez úgy készül, hogy a vajat fölolvasztjuk, és ha áttetszővé válik – mint az olaj –, a tűzről lehúzzuk. A tojások sárgáját egy tálban a vízzel 1 percig keverjük. Ezután vízfürdőbe állítjuk, és közepes lángon melegítve habosra verjük, ezalatt térfogata a duplájára nő. A tűzről levéve apránként hozzáadjuk a vajat – akkor igazán jó, ha egyforma hőmérsékletűek –, végül a citrom levével ízesítjük, borssal fűszerezzük és megsózzuk. Csak frissen jó!

A leírásban szereplő Pisztráng kékre főzve, hollandi mártással recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.