Petrezselymes gnocchi

Elkészítés módja
1. A burgonyát héjastól jól megmossuk, enyhén sózott vízben megfőzzük, leszűrjük. Még melegen meghámozzuk, szitán (a burgonyanyomó nem elég finom hozzá) áttörjük és így hagyjuk kihűlni.
2. Közben a petrezselymet megmossuk, lecsöpögtetjük, a leveleket a szárról lecsipkedjük. Egyharmadát fölaprítjuk és letakarva félretesszük. (Az is jó megoldás, ha nincs idő és kedv a levelekkel pepecselni, hogy a kis kötegeket szorosan összefogjuk, és addig vágjuk, míg a szárukhoz nem értünk.) A hagymát meg a fokhagymát meghámozzuk, fölaprítjuk, a maradék petrezselyemmel egy serpenyőben 3 deka megolvasztott vajon, kevergetve 3 percig pároljuk.
3. Ezután merülőmixerrel nagyon finomra turmixoljuk (turmixgépben egy kevés burgonyát is hozzá-adva kell pürésíteni) és összekeverjük a tojással, a liszttel, a búzadarával meg a kihűlt burgonyával. Megsózzuk, megborsozzuk, a szerecsendióval fűszerezzük és jól kidolgozzuk.
4. A tésztát három részre osztjuk, majd enyhén meglisztezett gyúrólapon 2,5 centi átmérőjű rudakká sodorjuk. Tetejüket egy kevés liszttel meghintjük, a rudakat 0,5-0,75 centi vastagon fölszeleteljük. A tésztadarabkákat a lisztben kissé meghempergetve oválisra (rögbi labda formájúra) alakítjuk, végül tetejüket egy villával (lehet egy kés fokával is) megnyomkodjuk, hogy a kagylóhéjhoz hasonlítsanak, így lesznek gnocchi formájúak.
5. Enyhén meglisztezett konyharuhán negyedórán át száradni hagyjuk, majd forrásban lévő megsózott vízben kb. 5 percig főzzük, azután leszűrjük.
6. Közben a maradék vajat fölolvasztjuk, a félretett egyharmadnyi petrezselymet kevergetve megforrósítjuk rajta, és tálaláskor a gnocchira locsoljuk. A parmezánsajttal megszórva kínáljuk.
Hozzászólás írása
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.