Omlós, almás pite

Elkészítés módja
1. Az almát meghámozzuk, lereszeljük és egy lábasba tesszük, majd rászórjuk az ízlésünknek megfelelő mennyiségű cukrot és az őrölt fahéjat.
2. Megpároljuk, majd hagyjuk kihűlni.
3. Összegyúrjuk a tészta hozzávalóit, de ne legyen kemény!
4. Hűtőbe tesszük legalább egy fél órára.
5. Ezután két részre osztjuk. 2 db cipót formázunk belőle, amit tepsi nagyságúra kinyújtunk. (24×39 cm.)
6. Az első lapot szilikonos sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük és megszórjuk egy evőkanál kekszmorzsával.
7. Ráborítjuk az almatölteléket és egyenletesen elsimítjuk.
8. Ezek után kinyújtjuk a második lapot és ráhelyezzük a töltelékre, majd villával megszurkáljuk a tetejét.
9. Tojássárgájával lekenjük és 200 fokra előmelegített sütőben, kb. 30-35 perc alatt készre sütjük. Sütés közben a tetejét betakarjuk alufóliával, hogy meg ne égjen.
10. Amikor kihűlt felszeleteljük és porcukorral megszórjuk a tetejét.
Köszönöm szépen Zsuzsa.
Kaptam 1 vödör almát,egy kicsit hibás volt és így felhasználtam.
Szeretjük mi is.
Ez nagyon fincsike!