Kőfaltorta

Elkészítés módja
1. A tésztához való mogyorót diódarálóban megőröljük, majd 1 evőkanálnyit félreteszünk belőle a tepsi leszórásához. A tojásfehérjét kemény habbá verjük, a vége felé apránként a cukrot is beledolgozzuk úgy, hogy a hab egyre keményebb legyen. A mogyorót beleforgatjuk.
2. Egy nagy tepsit kikenünk, és a félretett mogyoróval megszórjuk. A tésztát egyenletesen belesimítjuk. Előmelegített sütőben, közepes lánggal (180 °C; légkeveréses sütőben 165 °C) kb.20 percig sütjük. Amint kivettük a sütőből, cukorral behintett gyúrólapra borítjuk, és három egyenlő csíkra vágjuk. Mire kihűl, megkeményedik, szinte olyan lesz, mint a kőfal, innen a neve. Csak akkor puhul meg, amikor megtöltve pihentetjük.
3. A krémhez a tojássárgáját a csokoládéval, a cukorral meg a vajjal vagy margarinnal egy lábasba rakjuk, és kevergetve pár perc alatt sima krémmé főzzük, de felforrnia nem kell. Ha kihűlt, hűtőszekrényben dermesztjük 1-2 órán át, majd jó habosra keverjük, és a tésztacsíkokat (ha egy kicsit törnek, akkor sincs baj, mert a krém összetartja) ezzel megtöltve egymásra rétegezzük úgy, hogy a tetejére meg az oldalára is jusson belőle.
4. Hűtőszekrényben 1 napon át pihentetjük, ezalatt összeérik, és a tészta is megpuhul. A tetejére szánt cukrot egy serpenyőben világosbarnára karamellizáljuk, majd a mogyorót belekeverjük. A tűzről levéve olajjal megkent alufóliára kanalazzuk, dermedni hagyjuk.
5. Ha kihűlt ez a grillázs, egy zacskóba töltjük, és sodrófát görgetve rajta durvára törjük. Tálalás előtt a torta tetejére és oldalára szórjuk, végül a süteményt forró vízbe mártott késsel fölszeleteljük.
Kőfaltorta recepthez fűződő történet, jótanács
Készíthetjük úgy is, hogy a grillázst összetörve a krémbe keverjük, és így töltjük a tortába. Ebben a tortában nincs liszt, így lisztérzékenyek is fogyaszthatják.
Hozzászólás írása
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.