Kemencében konfitált báránycomb zöldséggrateinnel
Elkészítés módja
1. A húst 3 centis kockákra vágjuk. A zöldségeket megtisztítjuk, vékonyan fölszeleteljük, és egy tepsibe terítjük. A húst rárakjuk. A zúzott fokhagymát, a sűrített paradicsomot, a fele bort, 1 deci vizet, egy kevés apróra vágott kakukkfüvet és rozmaringot hozzáadunk, megsózzuk, megborsozzuk, és az egészet összeforgatjuk. (80 ºC-os sütőben kb. 5 óra alatt a húst vajpuhára pároljuk. Közben többször megkeverjük, ha kell, vízzel vagy borral pótoljuk az elpárolgott levét.
2. A körethez a burgonyát megmossuk, héjában, enyhén sózott vízben majdnem puhára főzzük. leszűrjük, hűlni hagyjuk, majd meghámozzuk, és 2-3 milliméter vastagon fölkarikázzuk. A répát meghámozzuk, és lapjában 2-3 mm vastagon fölszeleteljük. Ugyanígy szeleteljük föl a cukkinit is.
3. A tejszínt a tojásokkal simára keverjük, kissé megsózzuk, a szerecsendióval fűszerezzük. Egy közepes nagyságú tűzálló tálat kivajazunk, morzsával behintünk. A zöldségeket belerétegezzük úgy, hogy alulra is, fölülre is krumpli kerüljön. Közben soronként meglocsoljuk a tojásos tejszínnel. Előmelegített sütőben, a közepesnél nagyobb lánggal (190 ºC; légkeveréses sütőben 175 ºC) 35-40 perc alatt pirosasra sütjük.
4. Amikor a hús kész, kiemeljük, zöldséges levét szitán átpasszírozzuk vagy merülőmixerrel pürésítjük. A húst a krémesített mártásba visszarakjuk.
5. Tálaláskor a szeletekre vágott csőben sült zöldséget tányérra rakjuk, és a vörösboros bárányragut ráhalmozzuk. Egy kevés olajjal körbelocsolva tálaljuk.
Hozzászólás írása
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.