Karfiol-édesburgonya burger

Karfiol-édesburgonya burger recept
Hozzávalók
•  2 db édesburgonya hámozva hasábokra vagy kockákra vágva
•  0.5 fej karfiol
•  1 evőkanál szezámmag
•  1 kávéskanál kömény
•  1 kávéskanál curry
•  2 gerezd fokhagyma
•  1 kávéskanál koriander
• 
•  bors
•  1 db tojás
•  liszt
•  zsemlemorzsa
•  olívaolaj
A mártáshoz:
•  4 evőkanál majonéz
•  2 kávéskanál csípős tabasco vagy Worcestershire szósz
•  1 csomag rukkola
•  savanyú uborka

Elkészítés módja

1. Helyezzük a meghámozott és feldarabolt édesburgonyát egy közepes edénybe és öntsünk rá annyi vizet, amennyi ellepi. Fedő alatt főzzük 12-15 percig, majd szűrjük le. (Főzés helyett az édesburgonyát olajban is kisüthetjük. Én így készítettem el. Utána megsóztam egy kicsit és megszórtam római köménnyel.)

2. Ezután egy turmixgépben pürésítsük az édesburgonyát, a nyers, apróra vágott karfiolt, adjuk hozzá a szezámmagot, fokhagymát, köményt, koriandert, curryt. Ízesítsük sóval, borssal. Ekkor adjuk hozzá a tojást, a lisztet (elhagyható) és addig forgassuk a gépben, amíg homogén masszát nem kapunk.

3. Osszuk el a keveréket négy részre, és formáljunk belőlük kerek pogácsákat. Forgassuk meg a zsemlemorzsában.

4. Öntsünk olívaolajat egy serpenyőbe, majd süssük ki a burgereket közepes lángon. Amikor a karfiol-édesburgonya pogácsák mindkét oldala aranybarnára sült, tegyük ki egy tányérra (körülbelül 4 perc oldalanként).

5. Közben tegyünk 4 evőkanál majonézt egy kis tálba, ízesítsük tárkonnyal majd adjuk hozzá a chili illetve a Worcestershire szószt.

6. Vágjuk ketté a hamburger zsömléket, kenjük meg az alsó felüket a fűszeres majonézzel, tegyük rá a karfiol-édesburgonya burgereket, helyezzük a tetejükre az előzetesen megmosott, lecsepegtetett rukkolaleveleket, karikázzuk rájuk a savanyú uborkát, majd a zsemle felső felének ráhelyezésével kész a finom veggie burgerünk!.

A leírásban szereplő Karfiol-édesburgonya burger recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.