Japán burgonyasaláta

Japán burgonyasaláta recept
Hozzávalók
•  minden személyre 2 kisméretű burgonya
•  10 dkg sonka
•  1 kígyóuborka
•  1 főtt-kemény tojás
•  5-6 evőkanál joghurt és majonéz
• 
•  bors
•  japán wasabi vagy torma
•  1 újhagyma
•  1 csipet cukor

Elkészítés módja

1. Főzzük meg héjában a burgonyát meg a tojást.

2. Amikor kész, pucoljuk meg.

3. Tegyük félre hűlni.

4. Tisztítsuk meg az uborkát és sózzuk be.

5. Hagyjuk pár percet állni, majd csavarjuk ki belőle a levet.

6. Helyezzük salátás tálba.

7. Keverjük össze a majonézt a joghurttal, adjuk hozzá a wasabit (vagy egy kiskanálnyi tormát) és a csipet cukrot.

8. Szeleteljük fel a sonkát meg az újhagymát(apróra) és keverjük hozzá óvatosan az uborkához.

9. Vágjuk fel vagy durván törjük össze a burgonyát meg a tojást egy villával, helyezzük egy nagyobb salátás tálba, enyhén sózzuk meg, adjuk hozzá a sonkát és az uborkát, majd öntsük rá a majonézes-joghurtos öntetet.

10. Friss salátalevelekkel és paradicsommal tálaljuk.

11. Nagyon finom, üdítő tavaszi burgonya saláta!

Japán burgonyasaláta recepthez fűződő történet, jótanács

Japán barátnőm Ryoko partiján ettem ezt a finom burgonyasalátát. Azóta egyik kedvencem.

A leírásban szereplő Japán burgonyasaláta recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló (saláták, burgonyasaláta) minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Japán burgonyasaláta recept - 6 hozzászólás

  1. t.variam
    t.variam #3472 2013. 04. 07. 18:14 Válasz

    Egyből ment a kedvencek közé. Biztos finom.

  2. zsuzsa56
    zsuzsa56 #3199 2013. 04. 04. 16:03 Válasz

    Nekem is nagyon tetszik,ilyen barátnő,vagy rokon nekem is jól jönne!Irigyellek egy kicsit érte,mert klassz lehet látni,és tanulni,a más népek kultúrák megísmerése,szóval,érted!

  3. spajzgirl
    spajzgirl #3085 2013. 04. 02. 11:51 Válasz

    A trükk az, hogy a wasabi csak frissen jó kis orr kidugító, de ha majonézzel vagy joghurttal összekevered kimegy a csípős íze..
    a torma egyébként úgyanúgy tökéletesen megfelel...

  4. karperec
    karperec #3072 2013. 04. 02. 08:33 Válasz

    Tetszik, nem a megszokott ízvilág, gondolom a wasabitól könnybelábadt a szemetek! :)

  5. manócska
    manócska #3033 2013. 03. 31. 23:44 Válasz

    Nagyon jó kis saláta:))

  6. Vassné Edit
    Vassné Edit #3030 2013. 03. 31. 22:32 Válasz

    Nagyon tetszik.
    Köszönöm a receptet.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.