Hallabdaleves

Elkészítés módja
1. A pontyfilét lebőrözzük, a nagyobb szálkákat csipesszel vagy éles kiskéssel kiszedjük belőle, a halhúst pedig ledaráljuk. A főtt rizzsel összekeverjük, megsózzuk, megborsozzuk.
2. A hagymát meg a fokhagymát megtisztítjuk, nagyon apróra vágjuk vagy reszeljük. Mindkettő felét félretesszük, a többit a halas masszába dolgozzuk a tojással együtt.
3. Bő 1 liter vizet fölforralunk, a leveskockát belemorzsoljuk. Ha teljesen föloldódott, a halas keverékből 16-20 kis gombócot vizes kézzel belegömbölygetünk, vagyis beleszaggatunk. Gyöngyöző forralással kb. 15 percig főzzük, majd szűrőlapáttal valamennyit kiszedjük és hideg vízzel kissé leöblítjük.
4. A félretett hagymát a fokhagymával együtt az olajon megfuttatjuk, a köményt, a chili-, a gyömbér- meg a curryport beleszórjuk. A halgombócok főzőlevét rászűrjük, majd 4-5 percig forraljuk. A tejszínt a liszttel simára keverjük, egy keveset a forró halléből belemerünk, majd a fűszeres levet ezzel sűrítjük. Végül a citromlével ízesítjük, és a halgombócokat megforrósítjuk benne.
Hallabdaleves recepthez fűződő történet, jótanács
Ponty helyett fogas-, süllő-, harcsafilét is vehetünk hozzá.
Hozzászólás írása
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.