Györgyi torta

Elkészítés módja
1. A tojásokat ketté választjuk, a fehérjét kemény habbá verjük, majd hozzáadjuk a mákot, a citrom levét és óvatosan elkeverjük.
A sárgáját kikeverjük a cukorral és az olajjal, majd hozzáadjuk óvatosan a lisztel együtt a fehérjéhez, végül a sütőport hozzáadva az egészet összekeverjük. Készre sütjük 15 perc alatt egy kerek tortaformában, majd ha kihűlt, lapjában háromba vágjuk.2. A pudingot elkészítjük a tejjel és cukorral a rajta levő utasítások szerint, és még melegen kikeverjük a margarinnal, tejföllel és a citromlével. A tortalapokat megkenjük a krémmel mindegyiket (a legfelső lapot nem kell), azt megszórjuk ribizlivel.
3. A kimagozott meggyet cukorral, fahéjjal feltesszük főlni, ha megfőtt összetörjük a lábasban. A keményítőt kevés vízzel kikeverjük és hozzáadjuk a meggyhez, 2 percig főzzük, majd kihűtve a torta tetejére simítjuk.
4. A kész tortát hűtőbe tesszük 5 órára és az idő letelte után tálaljuk..
Györgyi torta recepthez fűződő történet, jótanács
Isteni hűsítő desszert ezekre a forró napokra. A savanykás citrom íz jól harmonizál a ribizlivel, a mákos piskóta nyakon öntve fahéjas gyümölcskoktéllal, csak hab a tortán. Valami isteni. Saját recept.
Hozzászólás írása
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.