Fóliában sült, rakott csirke

Elkészítés módja
1. A csirkehúst sózzuk, borsozzuk és egy kevés liszttel meghintve forró olajban kisütjük, majd félretesszük.
2. A megmaradt olajból kiveszünk 2 evőkanálnyit és 2 evőkanál liszttel összekeverjük, majd felforrósítjuk (nem pirítjuk), felöntjük 4 dl tejjel és tejföl sűrűségűre főzzük.
3. Közben a burgonyát megfőzzük és karikákra vágjuk.
4. Ha a tejes mártás langyosra hűlt, egyenként belekeverjük a tojássárgákat, a fehérjéből vert kemény habot pedig sóval, őrölt borssal, apróra vágott petrezselyemmel ízesítjük és elvegyítjük a szeletelt burgonyával.
5. Egy tűzálló tálat kibélelünk alufóliával, aljára terítjük a burgonya felét, rátesszük az átsütött csirkedarabokat, befedjük a megmaradt burgonyával és folyékony margarinnal meglocsoljuk.
6. Az edényt lezárjuk egy fólialappal és sütőben kb. 20-25 percig sütjük 200 fokon.
7. A fóliát levéve, addig sütjük, míg a burgonya szép színt nem kap.
8. Párolt káposztával kínáljuk, amibe egy nagyobb céklát belereszeltünk.
köszönöm Mindenkinek.
Igen,nagyon finom volt.
A Minerva szakácskönyvből készült.
Szeretek ebből a könyvből is készíteni.
Kellemes,szép napot kívánok:Edit.
Nagyon jól hangzik Editke:)
Nyitva az ablakom! Küldheted! :)) ...de nekem ez túl macerás a végeredményhez képest!:) ................Kösziii!! Máris betört az ablak! :)
Ez nagyon finom, lassan az összes receptedet kipróbálom. Ilyet még nem sütöttem, jó lesz hétvégén.