Cukkinis májpuffancs kaporszósszal
Elkészítés módja
1. A cukkinit kisebb lyukú reszelőn reszeljük le, majd tegyük egy szűrűbe, hogy lecsepegjen. Ezután alaposan nyomkodjuk ki, hogy az összes leve kifolyjon.
2. A csirkemájat (v. sertésmájat) botmixerrel pépesítsük, vagy daráljuk le.
3. A petrezselyemzöldet vágjuk fel apróra. A fokhagymát pucoljuk meg és vágjuk fel nagyon apróra.
4. Tegyük bele egy tálba az alaposan kinyomkodott cukkinit, adjuk hozzá a májat, az apróra vágott petrezselyemzöldet és a fokhagymát, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk és szórjuk meg egy csipet szerecsendióval.
5. Ezután keverjük alaposan össze és ha szükséges akkor még ízesítsünk utána. Végül adjuk hozzá a kukoricalisztet és az egész tojást, majd szintén keverjük alaposan össze.
6. Egy serpenyőbe hevítsük fel az olajat, majd evőkanállal kanalazzunk bele halmokat a masszából. Ezután közepes lángon süssük a puffancsok mindkét oldalát aranybarnára (sütés közben többször fordítsuk át a puffancsokat, hogy egyenletesen, és kellően átsüljenek).
7. Amikor a májpuffancs készre sült, szedjük ki papírtörlőre, hogy a felesleges olajat felszívja, majd tálalásig tartsuk melegen.
8. A kaprot mossuk meg, majd apróra vágjuk fel. A leveskockát oldjuk fel langyos tejbe (vagy vízbe).
9. Egy serpenyőbe hevítsük fel a vajat, majd adjuk hozzá az apróra vágott kaprot, és kevergetve pároljuk pár percig. Ezután szórjuk meg a liszttel és pirítsuk pár pillanatig, majd öntsük fel a tejjel és a tejszínnel.
10. Kézi habverővel keverjük simára, és közben ízlés szerint ízesítsük sóval, cukorral, szórjuk meg őrölt borssal és adjuk hozzá a citromlevet. Ezután állandó keverés mellett, pár perc alatt főzzük ízlés szerinti sűrűségűre (ha főzés közben nagyon besűrűsödne, akkor öntsünk hozzá még tejet, vagy tejszínt).
Cukkinis májpuffancs kaporszósszal recepthez fűződő történet, jótanács
Tálaláskor a májpuffancsot a kaporszósszal kínáljuk. Ízlés szerint még főtt krumplit is kínálhatunk mellé.
Hozzászólás írása
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.