Csokoládés, gesztenyés torta

Elkészítés módja
1. A tésztához a tojások sárgáját a cukor kétharmadával fehéredésig keverjük. Ez elektromos habverővel, maximális fokozaton 4-5 perc. A tojásfehérjét kemény habbá verjük, a vég efelé apránként a maradék cukrot is beleszórjuk. Óvatos mozdulatokkal a cukros tojássárgájába forgatjuk, közben több részletben beleszitáljuk a lisztet is.
2. Egy sütőlapot vagy a nagy tepsi hátoldalát kikenjük, belisztezzük, egy 23 centi átmérőjű tortakarikát rányomunk, hogy körvonala jól látszódjék. A massza egyötödét – kb. 4 evőkanálnyit – egyenletesen ennek mintájára kikenünk. Előmelegített sütőben, közepes lánggal (180 °C; légkeveréses sütőben 165 °C) kb. 8 percig sütjük. A maradék masszából ugyanígy még 4 lapot készítünk.
3. Ha kihűlt, mind az 5 tésztakorongot a tortakarikát ráhelyezve szabályosra kiszúrjuk, majd az olvasztott csokoládéval vékonyan bevonjuk. Az egyiket csináljuk egy kicsit szebbre, ez lesz majd a torta teteje. Hűtőszekrényben dermedni hagyjuk.
4. A krémhez a puha (szoba hőmérsékletű) vajat vagy margarint először magában, majd a porcukorral habosra keverjük. Az áttört gesztenyemasszát apránként beledolgozzuk.
5. A tortalapokat a gesztenyés krémmel megkenve egymásra rakjuk, majd a krémmel az oldalát is körbekenjük. Hűtőszekrényben dermedni hagyjuk, végül forró vízbe mártott késsel fölszeleteljük.
Csokoládés, gesztenyés torta recepthez fűződő történet, jótanács
Ha a torta tetejére való lapot előre fölszeleteljük, és így rakjuk rá, akkor könnyebb lesz ezt a mesésen finom édességet fölszeletelni.
Hozzászólás írása
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.