Csirkemell gulyáslegény kedvére

Csirkemell gulyáslegény kedvére recept
Hozzávalók
•  4 közepes nagyságú fél csirkemellfilé
•  2 púpozott evőkanál csemege gulyáskrém
•  1 kiskanál csípős gulyáskrém
•  16 dkg füstölt sajt
• 
•  8 vékony szelet (kb. 12 dkg) húsos füstölt szalonna (sliced bacon)
•  1.2 kg burgonya
•  2 közepes vöröshagyma
•  30 dkg csiperkegomba
•  4-4 húsos zöldpaprika és paradicsom
•  4 evőkanál olaj
•  1 csapott evőkanál jóféle pirospaprika
•  1 mokkáskanál csípős Piros Arany vagy Erős Pista
•  2 dl tejföl

Elkészítés módja

1. A mellfiléket lapjában bevágjuk, kihajtjuk, kissé kiverjük, majd a kétféle gulyáskrémmel megkenjük. A sajtot lereszeljük, a húsra szórjuk, amit ezután feltekerünk. Kívülről enyhén megsózzuk, majd 2–2 szelet szalonnával körbetekerjük. Félrerakjuk a hűtőbe, hogy az íze egy kicsit összeérjen.

2. A körethez a burgonyát héjában, sós vízben megfőzzük, leszűrve hűlni hagyjuk, majd meghámozzuk és fél centi vastag karikákra szeljük.

3. Amíg a krumpli puhul, a hagymát meg a gombát megtisztítjuk, a paprikát kicsumázzuk, a paradicsomok szárát kimetsszük. A hagymát finomra vágjuk és az olajon, közepes lángon 4-5 perc alatt szalmasárgára sütjük. Ezután a cikkekre aprított gombával sütjük ugyanennyi ideig, kevergetve, nehogy leégjen. A paprikát és a paradicsomot 2-2,5 centis kockákra vágjuk, a hagymás gombához adjuk, 5-6 percig együtt pirítjuk-pároljuk. Ezután kb. 1 csapott kiskanál sóval ízesítjük, a pirospaprikával fűszerezzük, a paprikakrémmel tüzesítjük. A tejfölt hozzáadjuk, 2-3 percig forraljuk, ezalatt kellően besűrűsödik.

4. A burgonyát egyenletesen egy közepes méretű tepsibe vagy tűzálló tálba terítjük, és a gombás- tejfölös „lecsóval” nyakon öntjük. Az előkészített csirkemelleket a tetejére fektetjük, végül előmelegített sütőben, közepes lánggal (180 °C; légkeveréses sütőben 165 °C) 20-25 percig sütjük.

A leírásban szereplő Csirkemell gulyáslegény kedvére recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló (csirkemell receptek) minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Még több csirkemell recept
Még több csirkemell recept

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.