Csirkecombok görög burgonyával

Csirkecombok görög burgonyával recept
Hozzávalók
•  4 csirkecomb
•  1 csomag sültcsirke fűszersó
•  olaj
•  80 dkg burgonya
•  10 dkg vaj
•  1 vöröshagyma
•  2 paradicsom
• 
•  őrölt fekete bors
•  1 evőkanál sültkrumpli fűszersó

Elkészítés módja

1. A csirkecombokat megmossuk, a forgóknál kettévágjuk, majd a fűszersóval bedörzsöljük. Letakarva, hűtőszekrényben legalább 1 órán át érleljük. Ezután kiolajozott tepsibe fektetjük, majd kevés vizet aláöntve, forró sütőbe toljuk. 180 °C-on kb. 1 óra alatt megsütjük, közben néhányszor meg is forgatjuk.

2. Közben a burgonyát héjában megfőzzük, lehűtjük, majd karikákra vágjuk. A fölkarikázott hagymát a fölolvasztott vajon megfuttatjuk, majd a burgonyát hozzáadjuk, és rázogatva együtt pirítjuk. A karikákra vágott paradicsomot rádobjuk, megsózzuk, megborsozzuk, a fűszersóval fűszerezzük.

3. Tálaláskor a csirkét a fűszeres burgonyával körítjük.

A leírásban szereplő Csirkecombok görög burgonyával recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Csirkecombok görög burgonyával recept - 5 hozzászólás

  1. t.variam
    t.variam #4758 2013. 05. 01. 09:14 Válasz

    Köszönöm, valahogy így gondoltam én is. :)

  2. admin
    admin #4747 2013. 04. 30. 21:02 Válasz

    Remek kiegészítője a frissen sült burgonyának a rozmaring, enyhébb, de markáns ízvilágot kölcsönöz a bazsalikom, magyaros ízeket a fokhagyma, és izgalmasan csípős karaktert ad a csili, darabolva, darálva. A lényeg, hogy melegen szórjuk rá a kiválasztott és felaprított fűszert a krumplira, majd rázzuk össze és kevés ideig hagyjuk állni, hogy az olajtól felhevült burgonya átvegye az ízeket.

  3. t.variam
    t.variam #4742 2013. 04. 30. 14:44 Válasz

    Én ezt éppen most sütöttem meg. Nagyon ritkán veszek öntetet vagy fűszersót, most sem tettem, (nem is találtam), éppen azért szeretném megkérdezni, Ön milyen fűszereket ajánlana a sült krumplihoz általában. Természetesen fűszereztem a magam módján, de érdekelne a M. véleménye.

  4. admin
    admin #4653 2013. 04. 28. 20:57 Válasz

    Köszönjük szépen.

  5. Domján Mária
    Domján Mária #4611 2013. 04. 28. 12:07 Válasz

    Nagyon finom étel

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Még több csirkecomb recept