Borsos tokány

Elkészítés módja
1. A húst a rostjaira merőlegesen, félkisujjnyi vastagon fölszeleteljük, majd csíkokra vágjuk. A hagymát megtisztítjuk, kettéhasítjuk, vékonyan fölszeleteljük, azaz félfőre vágjuk.
2. Az olajat kissé megforrósítjuk, a hagymát megfuttatjuk rajta. A húst hozzáadjuk, kevergetve addig sütjük, míg körös-körül ki nem fehéredik. Ezután megsózzuk, megborsozzuk, a zúzott fokhagymával ízesítjük, és 2 deci vizet öntünk alá. Lefödve, kis lángon kb. 1 óra 30 perc alatt vajpuhára pároljuk. Közben gyakorta megkeverjük, és ha a levét elfőtte, mindig csak egy kevés vizet öntsünk alá – kb. 20 percenként kell alá 2 deci víz.
3. A bor a végefelé kerül bele, ahogyan a paradicsompüré is. Fontos, hogy végig rövid lében pároljuk, nehogy olyan íze legyen mint a főtt húsnak. Akkor jó, ha a leve hasonló állagú, mint a pörkölté. Hagymás tört burgonya illik köretnek hozzá.
Borsos tokány recepthez fűződő történet, jótanács
Szaftosabban is készülhet. Ehhez 1 evőkanál finomlisztet kb. 1,5 deci vízzel simára keverünk, a kész tokányhoz öntjük, 1-2 percig forraljuk, így lesz a leve szaporább. Készülhet úgy is, hogy 6-8 deka füstölt szalonnát apró kockákra vágunk, és 2 evőkanál olajat hozzáadva a zsírját kisütjük. Erre kerül rá azután a hagyma, majd a hús.
Hozzászólás írása
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.