Barna sörben pácolt grillezett fűszeres tarja

Barna sörben pácolt grillezett fűszeres tarja recept
Hozzávalók
•  60 dkg kicsontozott sertéstarja
• 
•  őrölt fekete bors
•  1 vöröshagyma
•  1 üveg zamatos barna sör
•  kb. 2 evőkanál olaj (lehet olíva is)
a körethez:
•  10 dkg kuszkusz
•  néhány rozmaringlevél
•  1 mokkáskanál só
•  8 közepes fej csiperkegomba
• 
•  őrölt fekete bors
•  2 evőkanál olaj (lehet olíva is)
•  4 evőkanál friss retekcsíra
•  4 evőkanál nem túl sós sötét szójaszósz
•  1 kiskanál porcukor

Elkészítés módja

1. A tarját 4 szeletre vágjuk, kissé kiverjük, inas részeit, széleit bevágjuk, nehogy a pecsenye sütés közben összeugorjon. Ezután megsózzuk, megborsozzuk, és félkarikákra vágott vöröshagymával egy tálba rétegezzük. A barna sört ráöntjük, a hússzeleteket kissé megemeljük, hogy a sör közéjük is befolyhasson. Letakartjuk, és hűtőszekrényben érleljük 1-2 órán, még jobb, ha egész éjjelen át.

2. Egy kisebb lábasba 1 deci vizet öntünk, és grillrácsra vagy grillapra, izzó parázs fölé tesszük. Ha forr, beleszórjuk a kuszkuszt, a rozmaringgal fűszerezzük, megsózzuk. 1-2 percig főzzük, a tűzről lehúzzuk, lefödve 10 percig duzzadni hagyjuk. A gombafejeket enyhén megsózzuk, megborsozzuk.

3. Az érlelt tarjaszeleteket lecsöpögtetjük, majd gyöngén izzó faszénparázs fölött grillrácson vagy grillapon lassan, oldalanként kb. 7 perc alatt megsütjük. Közben olajjal folyamatosan kenegetjük. Mielőtt elkészülne, mellérakjuk a gombafejeket is, és mindkét oldalukon megsütjük. Egy kis lábast is tűzre teszünk, a retekcsírát beleszórjuk, a szójaszósszal és a porcukorral ízesítjük, és éppen csak 2-3 percig pároljuk, míg a lefe elfő.

4. Tálaláskor minden tányérra egy sült tarját teszünk. A forró kuszkuszt a sült gombafejekbe töltve rakjuk mellé, és ráhalmozzuk a szójás retekcsírát is.

A leírásban szereplő Barna sörben pácolt grillezett fűszeres tarja recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Még több tarja recept
Még több tarja recept

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.