Bárányhúsos kuszkusz

Bárányhúsos kuszkusz recept
Hozzávalók
•  20 dkg csicseriborsó
• 
•  1 kg csontos (csont nélkül 75-80 dkg) báránylapocka (lehet nyak mell csülök is)
•  2 közepes (20 dkg) vöröshagyma
•  6-7 evőkanál olívaolaj
•  őrölt fekete bors
•  kb. 1 mokkáskanál őrölt római kömény
•  kis darab fahéj
•  fél babérlevél
•  2-3 zsályalevél
•  3 sárgarépa (30 dkg)
•  3 paradicsom (30 dkg)
•  1 zsenge karcsú cukkini (30 dkg)
•  40 dkg kuszkusz

Elkészítés módja

1. A csicseriborsót megmossuk, egy lábasba szórjuk, és bőséges, sózott vízben puhára főzzük. A főzési idő fajtájától függően 2-3 óra lehet, de 25-30 percre is lerövidíthető, ha kuktában főzzük.

2. A bárányhúst 2,5 centis kockákra vágjuk, de maradhatnak benne csontos darabok is. A hagymát megtisztítjuk, finomra vágjuk, és egy lábasban, 4-5 evőkanál olívaolajon, közepes lángon, kevergetve megfonnyasztjuk. A bárányhúst rárakjuk, többször belekeverve, az edényt megrázva 8-10 perc alatt fehéredésig sütjük. Gyöngéden megsózzuk, megborsozzuk, a római köménnyel, a fahéjjal, a babérlevéllel, és a fölaprított zsályával fűszerezzük. Egy kevés vizet öntünk alá, kis rést hagyva lefödjük, és jó félpuhára pároljuk. Ez a bárány korától függően fél órától bő 1 óra is lehet. Közben elfövő levét pótoljuk, de figyeljünk, hogy végig rövid lében főzzük.

3. A répát megtisztítjuk, és kisujjnyi hasábokra (lehet karikákra is) vágjuk. A húshoz keverjük, 5-6 percig együtt pároljuk. Közben a paradicsomokat leforrázzuk, majd miután héjukat lehúztuk, kockákra vágjuk, és a répás bárányhoz adjuk. További 10-15 perc alatt puhára főzzük, közben mindig annyi vizet öntünk rá, hogy az ételt ellepje, mert akkor jó, ha bő leve van.

4. A cukkinit megmossuk, a répához hasonló nagyságú hasábokra vágjuk. A puha csicseriborsóval együtt a bárányhoz keverjük, és éppen csak egyet forralunk rajta, hogy a cukkini ress maradjon. Ha kell utánaízesítjük, majd a tűzről lehúzva letakarjuk 20-25 percre, hogy az íze egy kicsit összeérjen.

5. A kuszkuszt egy lábasban, az olívaolajon kevergetve megforrósítjuk, majd 4 deci (ez fajtánként azért eltérő lehet) enyhén sózott, forrásban lévő vizet öntünk rá. Elkeverjük, a tűzről lehúzzuk, és lefödve, saját gőzében duzzadni, puhulni hagyjuk.

6. Tálaláskor a kuszkuszból egy nagy merőkanálnyit tányérra halmozunk, az időközben olajba mártott merőkanállal a közepébe egy kis fészket mélyítünk. A szaftos bárányragut ebbe a koszorúba halmozzuk úgy, hogy húsból, csicseriborsóból és zöldségekből is egyformán jusson mindenkinek. Valamilyen zöldfűszerrel (metélőhagyma, korianderzöld, zsálya vagy mentalevél) díszítjük, és körbeszórjuk kis kockákra vágott paradicsommal.

A leírásban szereplő Bárányhúsos kuszkusz recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló (kuszkusz recept) minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.