Bajor mákos kalács

Elkészítés módja
1. A hozzávalókból dagasztógéppel kelt tésztát készítünk.
2. Letakarva meleg helyen kelesztjük 1/2 órát, átgyúrjuk, majd újabb 1/2 órát kelni hagyjuk.
3. A tejet a mákkal, keményítővel, cukorral, összekeverjük és állni hagyjuk 10 percig.
4. Azután feltesszük főzni 10 percre és hagyjuk kihűlni.
5. A reszelt citromhéjat, a rumban megáztatott mazsolát és vaníliás cukrot később keverjük bele és a vajjal utoljára kikeverjük, hogy sűrű masszát kapjunk. Nem baj, ha egy kicsit ragad, de ne folyjon.
6. Hűtőbe tesszük.
7. A szépen megkelt tésztát kinyújtjuk egy 30x40 cm-es lapra.
8. A tölteléket a tészta közepére kenjük vízbe mártott kenőkéssel kb. 8 cm-es szélességben.
9. A tésztaszéleket mindkét oldalon derelyevágóval 2 cm-enként, rézsútosan bevágjuk.
10. Ezután egymásra hajtogatjuk, mintha fonnánk, és duplára kelesztjük. 210 fokosra előmelegítjük a sütőt és 180 fokon 30 percig sütjük.
11. A sárgabaracklekvárt 2-3 evőkanál vízzel addig keverjük, míg folyékony nem lesz.
12. Vékonyan megkenjük vele a sütőből kivett forró kalács tetejét és hagyjuk megszáradni.
13. A fondantot elkészítjük, 3 evőkanál porcukrot kevés citromlével és rumaromával jól kikeverünk és egyenletesen bevonjuk-megfényezzük vele a kalácsot.
14. Megszórjuk mandulaforgáccsal és hideg helyre tesszük szikkadni.
15. Másnap szeleteljük fel.
Bajor mákos kalács recepthez fűződő történet, jótanács
Nagyon szaftos máktöltelék van benne, csak ajánlani tudom ezt az ünnepi süteményt. 1 hétig is eláll hűvös helyen.
Hmm ! Nagyon jól néz ki és gusztusos is ! :)
Köszi,és hidd el annyira finom,hogy még én is megeszem,pedig nem én vagyok mákkedvelő,hanem a férjem.Ő imádta ezt a kalácsot.
Zsuzsa!!!!!! Mákos is! Kalács is!! Szuper!