XIV. Kisüsti Pálinkafesztivál

XIV. Kisüsti Pálinkafesztivál
Szerző: karperec

Idén április 19-21 között tizennegyedik alkalommal rendezték meg Gyulán a Kisüsti pálinka fesztivált. Pénteken érkeztünk, nagyjából a Bikini koncert kezdésére. Ekkor már több ezres tömeg volt, hiszen egész napos programok és kóstolások után kikapcsolódni jöttek az emberek.
Az idei pálinkaversenyre 220 versenyző, cég, főző és bérfőző nyolc országból 756 féle mintával nevezett, ennek nagyrészét a kiállítóknál meg is lehetett kóstolni. Ha már ott voltunk, belekezdtünk.
Voltak nagyon erős pálinkák, 50 fok felettiek, és voltak már likőrnek készült finomságok is. Ezek közott bukkantunk rá a MÁCUM-ra. A bivalyerős pálinkából nem sokat bír az ember, a Mácum és társai viszont itatják magukat. Volt is mulatság mind a három nap.
Szombaton aztán folytatódott a műsor, volt látvány disznóvágás, gyerekeknek játékos műsor délelőtt, aztán néptánc, folklór, és a lovagrendek szertartása. Közben folyt a párlatok értékelése, és idén egy Birskörtepálinka nyerte el a Magyarország legjobb pálinkája címet. A nyertes párlat  Szent Miklósnak a napján kerül be a Mezőgazdasági Múzeum vitrinjébe.    

A  második alkalommal megrendezett Nemzetközi Pálinka-, Gyümölcs- és Borpárlat Világkupára nyolc országból érkeztek minták, a kupa legjobb versenymintája címet a székelyföldi Potilis Nobilis vadmálna pálinkája kapta.
A szombat délután is a kavalkádban finomságok után való böngészéssel telt. Nem eredménytelenül, mert a hagyományosan emberes szilva, körte, barack és vegyes pálinkák és változataik mellett olyan párlatokat találtunk, amiröl még álmodni sem mertünk. Ilyen a spárga párlat (45%), medvehagyma párlat (43%), zeller párlat (46%), cékla párlat (46%), sütőtök párlat (44%), paradicsom párlat (43%), vagy a sárgarépa párlat (45%), de a banán párlat, mézes meggy, arany dió, fahéjas alma, vagy erdei málna is erősen itatják magukat. Persze a különféle eszenciák, elixírek, ágyas vagy mézes változatok közt csak kapkodta a fejét az ember. Szerencsére nem csak inni, enni is tudott az ember a jóféle csülöktől, a helyi Gyulai kolbászon keresztül a házi lángos, kürtös kalács, lacipecsnye is kínálta magát, enyhíteni a gyomor követeléseit. Este aztán a Magna Cum Laude együttes adott hatalmas koncertet Mező Misivel, természetesen a csúcs a Pálinka dal volt, ahogy több ezer ember énekelte. A koncert után nem oszlott szét a tömeg, akkor kezdődött meg a már szerintem nem a minőségi ízlelő kóstolgatás.
A hangulat a tetőfokára hágott, és egészen hajnal három óráig kitartott. A szórakozni vágyók az ilyen fesztiválhoz képest is igen kulturáltan viselkedtek, mondhatom mindenki mindenkinek a cimborája lett.
Vasárnap aztán beindultak a bográcsok is, a VI. "Főzzük körbe a várat Gyulai kolbásszal és pálinkával" elnevezésű főzőversennyel, majd este Hooligans koncerttel zárult a három napos rendezvény.
A három nap elég mozgalmas volt, le a kalappal a rendezők és a résztvevők, kiállítók, őstermelők, és minden párlatkészítő előtt. Aki ide ellátogatott, nem mindennapi élményekkel lett gazdagabb a korabeli hagyományokat őrző Gyulai vár tövében. A rendezvényekre a belépőjegy ára mindössze 800 Ft. volt, tehát a három napra 2.400 Ft. amiért az összes programot, a három nagykoncertet (Bikini, Magna Cum Laude, Hooligans) bemutatókat, versenyeket mindent meg lehetett nézni. Én nagyon jól éreztem magam, de ahogy láttam, mindenki igen tartalmasan töltötte el az idejét.
Biztos, hogy jövőre is ellátogatok!
Egészségetekre!

5 hozzászólás

  1. Hajdu István (Gasztropajti)
    Hajdu István (Gasztropajti) #94 2013. 04. 26. 06:20 Válasz

    Magam is igazolom a beszámolókban foglaltakat. Hiteles leírás. Onnan tudom, hogy én is ott voltam. Én is írtam egy beszámolót középkori krónika stílusában, de inkább a vasárnapi Főzzük körbe a várat verseny kapcsán. Még az is lehet, hogy a nagy forgatagban találkoztunk. Mi is jól éreztük magunkat, és nem csak azért mert nyertünk is. Kár, hogy volt, ahol aranyáron mérték az italt.

  2. karperec
    karperec #92 2013. 04. 24. 07:40 Válasz

    Köszönöm! Mint a Müncheni Sörfesztivál, csak kicsiben. :)

  3. spajzgirl
    spajzgirl #91 2013. 04. 23. 22:08 Válasz

    Jó kis élménybeszámoló volt! Nagyon élveztem!

  4. karperec
    karperec #90 2013. 04. 23. 08:25 Válasz

    Köszönöm dugódani! Volt látni-kóstolnivaló rendesen! :) El tudtunk volna ott bóklászni akár egy hétig is...

  5. dugódani
    dugódani #89 2013. 04. 22. 20:14 Válasz

    Köszönöm az élvezetes beszámolót. Én már a felsorolásból, hogy mi mindenből készült pálinka, már akkor szédelegtem.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.