A Márton-napi népszokások apropójából ez évben utolsó alkalommal nyitotta ki kapuit a szentendrei Skanzen. A már 19 éves hagyományra visszatekintő eseményre a- “Szent Márton Újborfesztiválra és Libatorra”- idén, november 13-án és 14-én került sor a PajtaKult programmal együttműködve. A rendezvényen kézműves foglalkozások, borkóstolók, koncertek, valamint meseelőadások is voltak. A “lúdvacsora” után „Márton poharával”, vagyis a novemberre éppen kiforrott újborral koccinthattak a résztvevők mindkét napon.
A Márton-napi mulatságok és népszokások hangulatáról a mosonmagyaróvári Lajta Néptáncegyüttes gondoskodott. Bemutatták az őszi társas tevékenységeket, a tollfosztást és a kukoricamorzsolást is, valamint előadták Szent Márton és a koldus történetét. A libakultusz eredetével és vadhajtásaival kapcsolatban sok érdekes dolgot tudhattunk meg majd a kézműves borászatok kínálata mellett az idei szüret újborait is megkóstolhattuk. Volt verses borműhely és sommelier gyorstalpaló is, a portákat pedig vándormuzsikusok járták végig. A Langaléta Garabonciások Márton-napi előadása a Skanzen Vígadó előtt zajlott, és Bese Botond előadásában élő népzenét hallhattunk az alföldi és kisalföldi tájegységekről.
A Skanzen Vigadóban november 14-én a Karaván Família, a Muzsikás és a Mártones csoport lépett fel nívós-profi zenés összeállításokkal. Ezen kívül mindkét nap Simándi László mesélt a kicsiknek, valamint az Aranyalma páros meséin és a Manó Swing koncertjein is részt vehettek kicsik és nagyok. Mindkét nap őszbúcsúztató koncerttel és táncházzal zárult.
A Kisbodaki pajtában szintén mesék, koncertek színesítették a programot. A kézműves foglalkozásokon textilliba, őszi ajtódísz, poháralátét mellett libatoll ékszert és Márton-napi lámpást lehetett készíteni. A nap végén lámpás felvonulásra invitálták az érdeklődőket.
A Skanzen fogadó éttermében sörkerti ételekkel traktálták az éhes vendégeket, ahol felhívták a figyelmüket arra, hogy a karácsony előtti 40 napos böjt előtti utolsó ünnepnap Márton nap, ezért sokat kell enni és inni, és a hölgyeknek címezve elmondták, hogy a lakmározásnak régen kedvezett az is, hogy a hagyomány szerint ilyenkor nem volt szabad takarítani, mosni, teregetni, mert ez a jószág pusztulását okozta. -“Amúgy meg a bor és a liba német nyelvterületen már a 12. század óta összekapcsolódik, ahol a Márton-napi ludat „szüreti vagy préslibának” is nevezték.”-mondta egy kedves vendéglátó. Novemberben már le lehetett vágni a tömött libát, ezért a Márton-napi ételek jellemzően libafogások voltak, így például libaleves, libasült párolt káposztával és zsemle- vagy burgonyagombóccal, mert a rigmus szerint:-„Aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik”.-Szokás volt, hogy a liba húsából, különösen a hátsó részéből, küldenek a papnak is, innen ered a „püspökfalat” kifejezés.
Nekem, az étlapot olvasva a sáfrányos libaleves keltette fel az érdeklődésemet, de volt még sütőtökleves szalafői pirított tökmaggal és tökmagolajjal, kemencés libacomb ropogósan, birsalmás lilakáposztával, hagymás tört krumplival, libazúza paprikás, tejfölös dödöllével, Márton-napi sólet, füstölt libamellel, lecsós pecsenye libamáj, juhtúrós sztrapacskával és dödölle (hagymás-káposztás-szalonnás-kapros-juhtúrós, őrségi tökmaggal) veggie változatban is. A desszertek kézzel húzott házi rétesek, lúdláb torta és szilvalekváros hájas tészta voltak.
Nos, az ételek sajnos nem váltották be a hozzájuk fűzött, kulináris reményeket, valamint a borsos árak mellett és a nem túl szívélyes kiszolgálás után az ember azt érezte, hogy itt semmi sem értünk van, hanem a minél nagyobb anyagi haszonért (a menü 9500 forintba fájt)! Nos, sorolom, hogy miért: a libalevesem hideg volt, s amikor a kiszolgáló pincérnek ezt megemlítettem, felajánlotta, hogy megmelegíti a mikróban. Milyen kedves!-gondoltam én balga, de mindjárt megváltozott a véleményem, amikor kb. 5 perc múlva ugyanolyan hidegen hozta vissza. A leves így még zsírosabbnak tűnt és az 1600 forintos árához képest, nagyon szegényes is volt, mert mindössze egy, azaz egy darab zúza úszkált benne és lúdgége tésztát is csak elvétve találtam benne. A férjem a kemencés libacombot választotta, de ő sem járt jobban, mert az ő étele is hideg volt, a párolt lilakáposztája cuppogott a zsírtól, a hagymás burgonyát meg jobb meg sem említeni. Ezek után aztán igazi üde színfolt volt, amikor betévedtünk a bezenyei horvátok házába, akik halinga kenyérrel vendégeltek meg! Nohát az valami mesés volt! De nem csak a kenyér, hanem az 5-6 főből álló csapatuk is a legemlékezetesebb lett a Márton napi programok között. Renáta Novák, fiatal bezenyei tanárnő mosolyogva fogadott az ajtónál majd beinvitált minket a jól fűtött helységbe. Miközben megkínált a horvát specialitással, elmesélte, hogy náluk ezt a kenyér-kalácsfélét Mindenszentekkor szokás kisütni sok-sok mákkal megszórva, és amikor elfogyasztják, meg kell számolni, hogy mennyi mák volt rajta. Jelentése: a fogyasztója annyi évig lesz egészséges, ahány mákot számlált! A csoport szószólója (a képen középen álló férfi) igyekezett minél több érdekességet megosztani Bezenyéről és a horvát szokásokról. Beszámolója után férfiak-nők dalra fakadtak és egy többszólamú, fülbemászó népdalt daloltak el kizárólag nekünk.
Kérésemre Renáta Novák tegnap elküldte a halinga receptjét, így ha igazán finomat akar valaki készíteni az ünnepekre, íme az értékes recept, ami nem található meg a nemzetközi háló egyik appján sem (sem a Youtube-on, sem a Facebookon, sem pedig az interneten)!
HALINGA
Hozzávalók: 1 kg liszt, 5 dkg élesztő, 10 dkg porcukor, 10 dkg vaj (vagy 5 dkg vaj + 5 dkg zsír), kb. 6-7 dl tej
Meglangyosítunk 1 dl tejet, teszünk bele 2 kanál lisztet, egy kanál cukrot és az élesztőt. Jól összekeverjük, majd mikor megkelt, hozzáöntjük a liszt + cukor + csipet sóhoz.
A vajat felolvasztjuk. A tejjel lágy, rugalmas tésztát dagasztunk, hozzátesszük az olvadt vajat, majd azzal is jól kidolgozzuk. Kétszeresére kelesztjük, majd a kelesztés után ujjnyi vastag rudakat sodrunk, négyes fonással megfonjuk, tojással lekenjük, mákkal megszórjuk, majd kisütjük.
0 hozzászólás