A világ legdrágább és legritkább ételei, italai

A világ legdrágább és legritkább ételei, italai
Szerző: spajzgirl

Kerti sármány
- A sármány egy elég kicsi madár, és arról nevezetes, hogy minden része ehető, még a csontjai is. A francia konyha kedvence. Régen az emberek titokban ették, hogy Isten meg ne büntesse őket, a nagy élvezet miatt. Napjainkban a sármány populáció száma olyan rohamosan csökken, hogy az Európai Unió betiltotta ennek a “madár ropogósnak” a fogyasztását.
Wasabi
-
Nincs sushi wasabi nélkül, ami valójában nem más, mint egy ízesített, színezett torma. Azért drága, mert maga, a wasabi növekedéséhez és a betakarításához is ideális feltételeket kell biztosítani. Japánban természetesen már csak négy helyen nő, és egyre kevesebb helyen az országon kívül.
Su Filindeu
- Ha soha nem hallottál erről a tésztaféléről, ne csodálkozz, a világon ugyanis csak három nő tudja, hogyan kell csinálni, és mindannyian ugyanannak a családnak a tagjai. Ez az ételféleség szinte embertelenül vékony tésztából áll, mely úgy készül, hogy két személy egymással szemben állva, egymásra helyezve rétegezi. A végeredmény egy “gézszerű” tészta. Elég vicces, hogy csak ezek a nők képesek megcsinálni. Pedig már pár sztár szakács bejelentkezett hozzájuk tanulónak, mint pl. Jamie Oliver, de a séf pár óra múlva feladta, mert a tésztát olyan nehéz volt húzogatni, nyújtogatni.
Fecskefészek leves
- Ez az étel Indonéziában, Thaiföldön, Malajziában népszerű, s mint a neve is jelzi, fecskefészek hozzáadásával készül. Nem tudni, hogy miért gondolják az emberek azt, hogy jó ötlet egy madár köpetéből levest készíteni? Minden esetre akik szeretik, borsos árat fizetnek érte.
Pule sajt
- Rengeteg ritka sajt létezik a világon, de egyik sem drágább, mint a szerb pule sajt, ami szamártejből készül. A szamártej, tulajdonképpen számunkra sem ismeretlen. A pule sajt esetében azonban az a különleges, hogy csak egy bizonyos fajta szamárnak a tejéből lehet készíteni, amelyből már csak 100 van a világon. Ezek a ritkaságszámba menő szamarak egy meghatározott természetvédelmi területen élnek Szerbiában. A pule sajttal kapcsolatban még egy adat: Három liter tejből nyernek ki egy kiló pule sajtot, így nem csoda, hogy annyira drága!
Fehér szarvasgomba
- Olyan ritka, mint a wasabi. Egyesek szerint a szarvasgomba olajjal ízesített tészták univerzumunk legfinomabb ételei. Nos, ezzel nem mindenki ért egyet, annak ellenére, vagy éppen azért, mert 1 kg szarvasgomba több mint 2000 euróba kerül (így nem csoda, hogy a legtöbben ki sem próbálják).
Fekete szarvasgomba
- A Franciaországban termő fekete szarvasgomba túlszárnyalja a fehér szarvasgombát. Ráadásul a Perigordból származóról azt tartják, hogy afrodiziákum! Talán ezért kerül 2500 euróba kilója!
Nyers lunda szív
-
A lunda, ez a cuki madár az Atlanti óceán északi részén levő szigeteken él. A tengerek elszennyeződése és a fő táplálékának számító homoki angolna túlzott halászata azonban veszélybe sodorta ezeket az alka féléket; így egyes kolóniái ki is pusztultak (Magyarországon az elmúlt 50 évben nem fordult elő, korábban is csak alkalmi vendégnek számított nálunk). És milyen különleges csemege készül belőle? A dobogó, nyers lunda szív. Hogy Nyugat-Izland lakói mióta eszik a hakarl nevű erjesztett cápával együtt arról nem szól a fáma, de mivel náluk több régióban még mindig hatalmas a lunda populáció, így nem meglepő, hogy előbb-utóbb a tányérukon végzik ezek az aranyos, kis lények.
Casu marzu
-
a szardíniai féreg sajt, melynek különlegessége, hogy a tipikus erjedés/bomlás egy szakaszában, szándékosan bejuttatják a sajtba a lufila casei nevű lárvákat, amik előmozdítják a fermentációs szintet és a sajtzsírok lebontását. A lárvák emésztési folyamata során a sajt textúrája nagyon puha lesz, plusz némi ún. lagrima nevű folyadék szabadul fel, amit szardíniai nyelven “könnycseppnek” neveznek. Ez az “élő” sajt annyira szörnyű, hogy végül az Európai Unió betiltotta.
Almas kaviár
- A világ legdrágább kaviár márkája, mert kb. 20.000 dollárba kerül 1 kg belőle. Igaz, hogy ez csak egy halikra, de egy ritka fajta, ami csak az ún. albinó tokhalban található. Főként a Kaszpi-tengerben halásszák. Iránban kedvelt csemege.
Sáfrány
-
Kleopátra kedvence volt, aki sáfrányágyban szeretett aludni. Manapság mindenki kóstolt már sáfrányos rizottót, vagy sáfrányos paellát, de mint a receptekből is látszik, hogy ezt a növényt főként a mediterrán országokban kedvelik. A sáfrány azért a legdrágább fűszer a világon, mert egy kiló sáfrányhoz 50,000 sáfrány bibe szükséges. Egyébként túl lehet adagolni, így elég egy ici-pici mennyiségű sáfrány, ahhoz, hogy megbolondítsuk az ételt!
Kobe marha
- Amerikában minden jobb étterem azt állítja, hogy ők készítik a legjobb kobe marhát. Ez legtöbb esetben nem igaz, mert egy sztárszakács utána nézett, hogy kobe marhát kevesebb, mint 10 étteremben árusítanak Amerika-szerte. A hús olyan omlós, hogy szó szerint elolvad az ember szájában.
Ámbrás cet-ambergris
- ez a cet egy nagyon különleges állat, mely különleges körülmények között él. Az ámbra úgy keletkezik, hogy a cet képtelen megemészteni a tintahal “csőrét” és vagy kihányja vagy székletként távozik belőle (az ámbrás ceteknek csak 1%-a termel ámbrát és évekig tart, amíg képződik. A tenger felszínén úszik (Atlanti óceán, Madagaszkár, Bahama) onnan halásszák le). Állítólag II. Károly, angol király kedvenc reggeli csemegéje volt az édeskés ámbrakrém. Valóban királyi étek, mert Welszben legutóbb 1 kg, 11000 fontért kelt el.
Densuke, a fekete dinnye
- Hokkaidóban, Japán legészakibb szigetén termesztik. Annyira ritka, hogy évente körülbelül 70 darab terem, ezekből a jellegzetes fekete, rögbi labda alakú dinnyékből. 2008-ban 1 db 6000 $-ért kelt el egy aukción.
Caffe raro
- Valójában ez a kávé egy kombinációja a két legritkább babkávénak a világon. Az első a jamaicai Blue mountain kávébab, mint a nevéből is kiderül, Jamaicában a Blue mountain régióban terem, de ott is csak korlátozott mennyiségben. A második még ritkább kávécserje a Kopi Luwak, amiről lehet, hogy többen hallottak már, nevezetessége, hogy a cibet macska nagyon szereti, s miután megeszi, a gyomor-bélrendszer enzimjei révén állítólag megváltoztatja a kávé szerkezetét. A magot nem tudja megemészteni, így kikakilja. Ezt az emberek összegyűjtik, lemossák és ha összerakjuk a jamaikai Blue montain kávébabbal, akkor a világ legritkább kávé keveréket nyerjük el. 550 euró kilója.
Matsutake gomba
- Annak ellenére, hogy a neve japán, ez a gombafajta nem csak Japánban terem, hanem Európában, illetve Észak-Amerikában is. Azért drága, mert nagyon ritka, mivel a termesztéséhez különleges környezet kell. Régen sokkal több matsutake termett Japánban, de az elmúlt 50 év során egy bizonyos parazita faj elkezdte pusztítani, így az ára drámaian megemelkedett.
Kocka alakú görögdinnye
- Ez nem vicc tényleg létezik a kocka alakú görögdinnye. Talált, süllyed, nem egy ritka fajtájú dinnyéről van szó, hanem egy technológiáról, miszerint Japánban kitalálták, hogy a normál görögdinnyét egy dobozban termesztik, így nyeri el a gyümölcs a kocka formát, 300 euróba kerül belőle 1 kiló.
Komlórügy
- A komlórügyek, más néven komló spárgák bizonyítják, hogy néha még viszonylag közönséges növények, esetünkben a komló, amely számos ital fő összetevője, is rendelkezhet ritka tulajdonságokkal. A hajtások, rügyek összegyűjtése idegölő kézimunka. Gondolom ezt vették figyelembe, amikor több mint 1000 dollárért árusították az Amerikai Egyesült Államokban.
Yubari dinnye
- vagy Yubari király egy hibrid dinnyefajta, ami két különböző cantaloupe (mézízű dinnye) fajta keresztezéséből jött létre. Mi teszi olyan ritkává? Az hogy csak a japán városban, Yubariban található (ismét Hokkaido szigetén). Nagyon, finom, édes és zamatos, feltehetően a vulkanikus talaj miatt (tényleg isteni volt, tanúsíthatom fél évet éltem Szapporoban).
Amabito no moshio
- Úgy is ismert, mint hínár só, vagy ősi tengeri só. Az amabito no moshio ismét azt bizonyítja, hogy Japánban nincs hiány ritka, élelmiszerekből. Napjainkban már csak a Seto beltengernél található ez a hínár delikát, ahol a betakarítási folyamat során a só átitatja a hínárt. Az amabito no moshio viszonylag olcsó, csak 45 dollárba kerül kilója.
Csoda gyümölcs
- Állítólag a kis, piros gyümölcs azért csoda gyümölcs, mert még a súlyos rákbetegeknek is visszahozza az étvágyukat. A tudományos vizsgálatok azonban ezt még nem bizonyították be. A gyógyhatástól függetlenül a csoda gyümölcs azért is olyan drága, mert rendkívül ritka. Csak Nyugat-Afrika néhány régiójában őshonos.
Édeskömény pollen
- Szóval nemcsak a sáfrány drága fűszer, hanem az édeskömény pollen is. Az édeskömény nem ritka zöldség sok ital alapanyaga, mint a görög Ouzoé vagy a francia Pisangé, nálunk mostanában kapták fel. A pollenje viszont azért olyan drága, mert kézzel kell összegyűjteni, hogy megtartsa az állagát, azonkívül a termelés hozama igen alacsony. A nagy tisztelet miatt kulináris tündérpornak is nevezik. Halételekhez kiváló, ha meg tudjuk fizetni.
Jávorboci sajt (moose)
- Jávorszarvas sajt. Ehhez a sajthoz csak egy módon juthatunk hozzá, ha elmegyünk Bjurholmba, az Elk nevű farmra Svédországba, ahol Christer és Ulla Johanssontól vásárolhatjuk meg. A farmjukon három szarvas 660 kg sajtot termel nekik évente, melynek darabja 400 és 1000 dollárba kerül. 3 félét készítenek a camembert-típusút, a kéksajtot és a feta-szerűt. Nyitottak egy vendéglőt is Älgens Hus’ néven Bjurholmban közvetlenül a farmjuk mellett.
Pappy van Winkle
- Talán a világ legritkább bourbonja, a Pappy van Winkle Family Reserved, a cég évente csak 7000 palackot bocsát ki. 250-dollárba kerül 1 üveg belőle. Jó hír a bourbon rajongóknak, hogy 2025-re megduplázzák a gyártását és 50 dollárról indítanak.
Ehető arany: Ha szükség van bizonyítani azt, hogy az emberiség mennyire sznob, arra jó példa az ehető arany. Az ára 33.000-110.000 dollárba “fáj” kilogrammonként. Az, hogy egyáltalán nincs íze, se tápértéke is azt bizonyítja, hogy szó szerint a legdrágább, értelmetlen dolog, amit meg lehet enni, mindenesetre jól mutat a hagymakarikán vagy a hamburger tetején.
Chocopologie
- A Chocopologie egy dán cukrászda, Fritz Knipschildt birodalma. Ő az egyik leghíresebb csokoládé készítő mester a világon, a Chocopologie csokik az ő büszkeségei. A truffeles csokija 3000 dollárba kerül kilónként. És hogy mit tartalmaz? Hát fekete szarvasgombát és Valrhona kakaót. Népszerű még a karamellás-fügés, toffee fee-tengeri sós-pereces, fehércsokis-kávés csokija.
Kona Nigari víz
- a Hawaii Kona Nigari víz messze a legdrágább víz a bolygónkon. 25 ml 402 dollárba kerül belőle. S hogy miért? Mert állítólag a Csendes óceánból, 2000 méter mélyről hozzák fel, egy olyan helyről, ahol a vizet semmiféle szennyezés nem éri.
Kolikof fehér gyöngy, albinó kaviár
- Számos rendkívül drága, és ritka kaviár létezik. Ezek egyike a Kolikof nevű, fehér gyöngy albínó kaviár. Egy kilogramm 9100 dollárba kerül (James Bond csak a vacak Beluga kaviárt eszi). Bár a Kolikof nem olyan drága, mint az Almas kaviár, de ritkább, mivel az albínó tokhalból nyerik. Ez a halfajta az egyik legrégebbi halfaj, egészen a dinoszauruszokig, azaz, több mint 200 millió évvel ez előttre vezethető vissza kialakulásuk. Élőhelyük jellemzően a szubtrópusi tengerek É-Amerikában, Kelet-Európában, és Ázsiában. Vándorformák, hiszen több tengeri faj a folyókba vándorol ívni. A húsuk és az ikrájukból készített értékes kaviár miatt gazdasági haszonnal kecsegtetnek, akár orvhorgászat révén is. Ez azt eredményezi, hogy több faj állományszáma olyan mértékben lecsökkent, hogy a kihalás fenyegeti őket. A legnagyobb tokpopuláció a Kaszpi-tengerben él. A 2001-es fogási adatok és becslések szerint a világállomány a 20. század folyamán legalább 70%-kal fogyott, 13 tokfaj veszélyeztetett státuszba került, kettő pedig a kihalás szélén áll.

0 hozzászólás

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.